Már lehet jelentkezni az őszi érettségi felkészítőkre!

Már lehet jelentkezni az őszi érettségi felkészítőkre!

Megnyílt a MODULO-s jelentkezési felület, így már lehet jelentkezni az október 5-től induló emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamokra.  Tantárgyak: matematika (emelt és közép szinten is indul!), magyar, történelem, angol, német, kémia, biológia, földrajz, informatika. Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 18.

Híreink

Átadtuk az első Junior Akadémia Mentor Díjakat

Átadtuk az első Junior Akadémia Mentor Díjakat

Az SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat azok az intézményvezetők, pedagógusok kaphatják, akik nagyban támogatják az Akadémia munkáját, küldetését – például azzal, hogy segítik a középiskolákkal való kapcsolattartást, programjaink eljuttatását a középiskolás korosztályhoz vagy új, közös programok kidolgozásában vesznek részt. Mindezt azért, hogy a fiatalok minél szélesebb körben hozzájuthassanak az általunk nyújtott képzésekhez, programokhoz, lehetőségekhez, egyúttal segítve őket a sikeres továbbtanulásban.

Az első SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat 2020-ban adtuk át.

Díjazottak 2020-ban:

Dr. Blahó János

az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium intézményvezetője

Dr. Blahó János a dél-alföldi régió, azon belül is főként Békés megye fejlődési lehetőségét a tehetséges, továbbtanuló diákokban látja. Elhivatottan támogatja azoknak a helyi fiataloknak az előmenetelét, akik kisebb falvakban élve gyakran nehezen jutnak minőségi oktatáshoz. Ezért dolgozta ki 2018-ban a Dél-Alföldi Régió Tudáshálózatának Fejlesztési Modellprogramját, melynek célja, hogy az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium koordinálásával ezek a diákok előbb magas színvonalú középiskolai oktatásban vehessenek részt, majd a Szegedi Tudományegyetemmel kialakított kapcsolatnak köszönhetően továbbtanulhassanak a legjobb vidéki egyetemen. A koncepció szerint a gimnázium így bázisiskolaként híd szerepet tölt be Békés megye, illetve annak kis falvai és a Szegedi Tudományegyetem között. Dr. Blahó János intézményvezetői munkásságához ebből kifolyólag erőteljes és aktív tehetséggondozási tevékenység is kapcsolódik. A modellprogramba bevonta az SZTE Junior Akadémiát is, így az általunk kínált lehetőségek is erősítik ennek a társadalmi felelősségvállalásnak az eredményességét.

Dr. Dobi János

az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója

Dr. Dobi János munkája az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatójaként értelemszerűen szorosan kapcsolódik az egyetemhez. SZTE Junior Akadémia által meghirdetett érettségi felkészítő tanfolyamainak szervezését is aktívan támogatta: nemcsak kiváló tanárokat ajánlott, de igény esetén labortantermeket is rendelkezésünkre bocsátott. Emellett lehetőséget és helyszínt biztosított arra, hogy az olyan programok, mint például az SZTE Junior Akadémiai Előadások eljussanak az iskola tanulóihoz.

Híreink

Díjátadó filmmel köszöntöttük a 111 legkiválóbb SZTE-s hallgatót

Díjátadó filmmel köszöntöttük a 111 legkiválóbb SZTE-s hallgatót

Díjátadó filmmel pótolta a Talent ösztöndíj és Kiválósági lista helyezettjeinek minden évben megrendezett gálát a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia. Idén mentor díjakkal és Áthidaló ösztöndíjjal is bővült a díjeső. A Talent Díjátadó premierjét az SZTE Junior Akadémia Facebook-oldalán valós időben tekinthették meg az érdeklődők.

Rendhagyó módon adta át ösztöndíjait a Szegedi Tehetséggondozó Tanács: elővigyázatosságból a Rektori Hivatal díszterme helyett egy díjátadó filmben köszöntötték a díjazottakat.  
Szerencsés Szabolcs és Péter Lea nemcsak díjazottként, hanem konferátorként is szerepel a Talent Díjátadó filmben.
– Fontosnak tartottuk, hogy a körülmények ellenére valamilyen módon ünnepivé tegyük ezt az alkalmat, hiszen a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb hallgatóit díjaztuk, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tudomány, a művészet, vagy éppen a sport területén. Ezért döntöttünk a film mellett – mondta Badó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia elnöke. A hallgatóknak a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagjai, többek között Várkonyi Andrea és Járai Zsigmond is üzentek, míg Szeged Megyei Jogú Város nevében Kardos János osztályvezető köszöntötte a díjazottakat.
Tavaly személyesen gratulált, idén videóban üzen a díjazottaknak Várkonyi Andrea.

Fontosnak tartottuk, hogy a körülmények ellenére valamilyen módon ünnepivé tegyük ezt az alkalmat, hiszen a Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb hallgatóit díjaztuk, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tudomány, a művészet, vagy éppen a sport területén.

Ebben az évben 111 Talent díjat adtak át: 14 arany, 33 ezüst és 59 bronz fokozatú elismerést, illetve egy Év Művésze, egy Év Sportolója és 3 Év Tehetsége díjat. Emellett 11 vállalati ösztöndíjat nyertek el az arra érdemes hallgatók a Pro Talentis Universitatis Alapítvány közreműködésével.

A Tanács az egyetem együttműködésével idén Áthidaló ösztöndíjat is hirdetett, amelyre a munkájukat a járvány miatt elveszítő hallgatók pályázhattak. Az egyszeri támogatásban 55 hallgató részesült.

– Nemcsak az egyetemisták kaptak díjat: a jövő hallgatóit, a középiskolásokat segítő pedagógusok munkájáért is elismerés jár. Első alkalommal adtuk át az SZTE Junior Akadémia Mentor díjat azoknak az intézményvezetőknek, akik nagyban segítették a középiskolákkal való kapcsolattartásunkat – mondta Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója. 2020-ban az SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat Blahó János, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium intézményvezetője, illetve Dobi János, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója vehette át.

Az ösztöndíjakat az SZTE Junior Akadémia koordinálta.

Talent Díjátadó film. (A filmet kolléganőnk, Borbola Lilla készítette.)

Híreink

Az SZTE diákjai valójában öt egyetemre járnak

Az SZTE diákjai valójában öt egyetemre járnak

A továbbtanulással kapcsolatos döntéseket ma már nemcsak a ponthatárok és az anyagiak, illetve az egyetem szülői háztól való közelsége (vagy éppen távolsága) határozzák meg. Nagyon fontos, hogy a felsőoktatási intézmény milyen ösztöndíjakkal, tehetséggondozó programokkal és fejlődési lehetőségekkel támogatja a hallgatókat, és az is, hogy van-e esély külföldi ösztöndíjakra, neves külföldi egyetemek kutatási programjaiban való részvételre. A Szegedi Tudományegyetem a bizonyíték, hogy nemcsak budapesti intézményekben érdemes gondolkodni, amikor iskolát választunk.

Az ideális egyetem mindenkinek mást jelent, attól függően, mi a cél. Van, aki csak szeretne eljutni valahogy a diplomáig, és gyorsan kipipálni az egészet, míg mások itt akarják megtalálni a hivatásukat: meg akarják szerezni a lehető legmélyebb tudást azon a területen, kutatásokban akarnak részt venni, fejleszteni szeretnék a soft skilljeiket, stb.

Ha ez utóbbi is számít, érdemes utánajárni, milyen besorolást kapott az adott intézmény a nemzetközi listákon. Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem az ország legjobb felsőoktatási intézménye a brit QS rangsor szerint, megelőzve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet vagy a Pécsi Tudományegyetemet is, és ez az első hazai egyetem, amely megállapodást kötött a Coursera oktatási platformmal. De nézzük, mit kínál az intézmény az ide jelentkezőknek.

A leendő diákokra és a gólyákra is odafigyelnek

Az SZTE már a képzései felé kacsingató középiskolásokra is figyelmet fordít, és különféle tréningekkel és mentorprogramokkal segíti a felvételire való felkészülést. A Junior Akadémia keretében számos tehetséggondozó programot, tréninget, tudományos szakmai előadást tartanak a középiskolásoknak, akik emelt szintű érettségire és nyelvvizsgára felkészítő kurzusra is jelentkezhetnek.

Az első egyetemi hónapok és a beilleszkedés néha elég stresszes tud lenni. Nem könnyű eligazodni az új rendszerben, néha azt sem tudja az ember, kihez forduljon információért, hol intézze az ügyeit, vagy hol találja a legjobb bulikat. Jól jön ilyenkor minden segítség, az SZTE pedig bevezette az újdonsült hallgatókat kísérő START programot és ennek részeként a START-ösztöndíjat.

Az akár 120 ezer forintos ösztöndíjat azok a felvételiző diákok igényelhetik, akik az SZTE-t az első helyen megjelölve kerülnek be az egyetemre. Az anyagi juttatáson kívül többek között a beilleszkedést segítő mentori rendszer és speciális kurzusok is a program részét képezik.

Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese

„START-ösztöndíjjal a hallgatók egy komoly fejlesztést és támogatást nyújtó mentorprogram részesei lehetnek, és szakmai fejlődésüket támogató speciális kurzusokon vehetnek részt” – mondja Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese.

„Célunk, hogy időben felfedezzük a tehetségeket, és végigvezessük őket a beiratkozástól egészen a diploma átadásáig”.

Az SZTE Tehetséggondozó Tanácsa által létrehozott kiválósági lista és az ehhez kapcsolódó TALENT-ösztöndíj például a legkiválóbb hallgatók kutatási, sportolói és művészeti tevékenységét támogatja, legyen szó alap, mester, vagy doktori képzésről. A hallgatói teljesítmények függvényében bronz, ezüst és arany fokozatú tagság érhető el, és ehhez is pénzösztöndíj társul.

A számos ösztöndíj mellett, amelyekről korábban itt írtunk, ún. „áthidaló ösztöndíjat” (20-100 ezer forint) is meghirdettek a járványhelyzet időszakára azoknak a hallgatóknak, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek.

„Több száz hallgató részesül támogatásban. Aki nálunk tanul, az félévente olyan mértékű ösztöndíjra tehet szert, amivel kiválóan tudja támogatni a tanulmányait” – mondja Prof. Dr. Gellén Klára.

A Szegedi Tudományegyetem ösztöndíjai

  1. tanulmányi ösztöndíjak
  2. szociális alapú ösztöndíjak
  3. kormányzati ösztöndíjak (Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj, Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj)
  4. START-ösztöndíj TALENT-ösztöndíj
  5. vállalati partnerek ösztöndíjai
  6. Sofi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány ösztöndíja, amely minden évben öt hallgatónak jár
  7. áthidaló ösztöndíj (a COVID-19 miatt kialakult helyzetre)

Az SZTE diákjai valójában öt egyetemre járnak

Ma már szinte alig van olyan diák, aki ne szeretne külföldi tapasztalatokat és kapcsolatokat szerezni az egyetemi évek alatt, így a mobilitás és a külföldi ösztöndíjak is fontos szempontot jelentenek az intézményválasztásnál.

Az SZTE csatlakozott az EUGLOH (European University Alliance for Global Hearts) programhoz, ami öt egyetem oktatási és kutatási együttműködését jelenti.

IMG 0606

Aki a Szegedi Tudományegyetem hallgatója lesz, a Párizs-Saclay egyetemen, a svédországi Lundi Egyetemen, a portugáliai Portói Egyetemen vagy a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen is végezheti a tanulmányait angol nyelven, vagy csatlakozhat kutatási projektekhez.

„A Szegedi Tudományegyetem hallgatója ennek köszönhetően akár egy 220 ezres egyetemi európai közösségnek is tagja lesz. Folyamatban van a közös oktatási programok kidolgozása, és indulnak a nyári egyetemek és workshopok is” – mondja Prof. Dr. Gellén Klára a kezdeményezésről. Jelenleg a virtuális mobilitás a jellemző, az SZTE-ről több mint 300 hallgató fog online részt venni a nyári egyetemi rendezvényeken.

Ilyen lesz például a COVID-19 gazdasági vetületeivel, vagy az orvosbiológiai adatfeldolgozással foglalkozó kurzus, a Phd-hallgatók többek között a „Munkavégzés multikulturális környezetben” című programhoz csatlakozhatnak. A társegyetemek online kurzusait is elvégezhetik a diákok, de természetesen arra is van lehetőség, hogy az egyetemeknek a hallgatói ténylegesen elutazzanak és külföldön tanuljanak.

Az egyetem ezenkívül 31 országban 540 Erasmus+ partner intézménnyel van szerződésben, és ez biztosítja, hogy a diákok Európa legrangosabb egyetemein végezzenek el egy-két szemesztert tandíjmentesen.

„Az elmúlt évek adatai alapján azt mondhatjuk, hogy körülbelül éves szinten 250-300 hallgató utazik külföldre Erasmus-ösztöndíjjal” – mondja a rektorhelyettes asszony. A legtöbben Németországba, Olaszországba és Franciaországba mennek.

Az SZTE hallgatói ezenkívül több mint 80 partnerintézmény csereprogramjában vehetnek részt és a 2016-ban kormányzati támogatással indult Campus Mundi programra is több száz hallgató pályázott már sikeresen az egyetemről.

A Yale-ről is fel lehet venni egy kurzust ingyen

A hírportálok is beszámoltak arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem 2020 márciusában együttműködési megállapodást kötött a vezető amerikai egyetemek által alapított online oktatási platformmal, a Courserával.

1 (39)

A megállapodás értelmében az intézmény hallgatói ingyen hozzáférnek a platformon elérhető négyezer, a világ legjobb egyetemei és vállalatai által elkészített kurzushoz, és oklevelet is kapnak az elvégzésükről.

A Szegedi Tudományegyetem készítette el a Coursera első magyar nyelvű kurzusát, ami az egyik legnépszerűbb, a McMaster University és a University of California San Diego közös, tanulásmódszertannal foglalkozó képzésének magyar verziója. “A tanulás tanulása: Hatékony mentális eszközök, melyek segítenek megbirkózni a nehéz tantárgyakkal” című tanfolyamot eddig világszerte kb. 1,8 millióan végezték el.

„A Szegedi Tudományegyetem volt az első közép-európai egyetem, amelyikkel a Coursera szerződést kötött. Az ingyenes tanulási lehetőséget kiterjesztettük az első helyen hozzánk jelentkező felvételizőkre is, akik tíz alapozó kurzust végezhetnek el nyár végéig, és amennyiben hozzánk felvételt nyernek, akkor ezeket a kurzusokat később beszámíthatják az egyetemi tanulmányaikba” – számol be a fejleményekről Prof. Dr. Gellén Klára.

„Az alapozó kurzusokat többek között tanulásmódszertan, Excel-alapok, prezentációs technikák témakörben hirdetjük meg. Nagyon népszerűek ezek a programok, kétezernél több hallgató jelentkezett valamilyen kurzusra. Szeptembertől speciális, konkrét képzési programokhoz illeszkedő modulokat fogunk ajánlani a diákoknak, például a programozók IBM specializációt vehetnek fel, de hasonló modulokat hirdetünk az agrár, a mérnöki és a pedagógusképzésben résztvevők számára is” – teszi hozzá a professzor asszony.

Egy éven belül szinte mindenki elhelyezkedik

Ez mind szép és jó, de mi lesz, ha a diákok lediplomáznak? – merülhet fel jogosan a kérdés a leendő hallgatók és szülők részéről is.

„Fontosnak tartjuk, hogy ne csak nagyon magas szintű tudást adjunk át az egyes szakjainkon és képzéseinken a hallgatók számára, hanem olyan képességeket is szerezzenek, amelyekkel akár Magyarországon, akár a világ bármely részén el tudnak helyezkedni” – mondja a rektorhelyettes asszony.

A START-program keretében kommunikációs és a prezentációs technikák elsajátítását segítő tréningeket, fejlesztő workshopokat, pályaorientációs tanácsadást tartanak, ahol a hallgatók soft skilljeiket fejleszthetik, hogy meg tudják állni a helyüket a munkaerőpiacon.

Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyetem statisztikája szerint az SZTE-n végzettek 95 százaléka egy éven belül elhelyezkedik, sőt 23 százalékuknak már a diploma átvétele előtt van biztos állása. A diplomások 74 százaléka beosztottként, diplomát igénylő pozícióban, 3 százalékuk felső-, 7 százalékuk középvezetőként talál munkát.

SZTE elhelyezkedés1.png
SZTE elhelyezkedés2

A tehetséggondozás, a nemzetközi kapcsolatok, az ingyenes online nemzetközi kurzusok és az ösztöndíjrendszer is tényező lehet, amikor egyetemet keresünk a gyereknek, vagy saját magunknak.

„A Szegedi Tudományegyetem attól nagyon különleges, hogy onnantól kezdve, hogy belép a hallgató az intézménybe, mentoráló, támogató közeg veszi körül egészen a diploma átadásáig” – foglalta össze Prof. Dr. Gellén Klára.

Híreink