Tanítsunk Magyarországért! program

Tanítsunk Magyarországért! program

Havi harmincezer forintos ösztöndíjat és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos ismeretet, tapasztalatot szerezhetnek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a Tanítsunk Magyarországért! nevű országos programnak köszönhetően. A mentorprogramba a Neptunon keresztül jelentkezhetnek a hallgatók.

Az idei évtől egyetemünkön is elindul a Tanítsunk Magyarországért program, melynek célja, Csongrád-Csanád megyei kistelepüléseken élő 7. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, mint városi, nagyvárosi társaik.

A programban két egymásra épülő kurzus keretein belül segíthetik az egyetemisták ezeket általános iskolás diákokat tanulmányaikban, illetve mutathatják meg a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat – hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. 

A jelentkezők az első, alapozó kurzus (Tanítsunk Magyarországért – mentorprogram 1. felkészítő kurzus; Neptun kód: XA0021-TaMoM_1) elvégzése után nyári táborban vehetnek részt, és jelentkezhetnek az őszi TM2-es kurzusra, amelyen már mentorként vehetnek részt – az ösztöndíj is ettől az időszaktól jár

Azok a hallgatók, akik szívesen segítenének fiatal diáktársaikon, itt találhatnak bővebb információt a programmal és a jelentkezéssel kapcsolatban. 

Híreink