Áthidaló ösztöndíj a hallgatókért

Áthidaló ösztöndíj a hallgatókért

Áthidaló ösztöndíj néven hirdetett pályázati lehetőséget az SZTE Junior Akadémia a Covid miatt nehéz helyzetbe került hallgatók számára. Az egyszeri 20 és 100 ezer forint támogatást a hallgatók szabadon felhasználhatják.

Nappali és levelező tagozatos hallgatók is jelentkezhetnek az SZTE Junior Akadémia Áthidaló ösztöndíjára, melyet a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő fiatalok támogatására hirdetett meg az egyetemi egység.
– Az utóbbi egy év sajnos gazdaságilag is hatással volt a hallgatókra, sokak tanulmánya került veszélybe például a diákmunka, vagy a szülők munkahelyének elvesztése miatt. Ezzel az ösztöndíjjal lehetőségeinkhez mérten igyekszünk enyhíteni ezeken a károkon – mondta Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke. Hozzátette: tavaly már meghirdette az egység az ösztöndíjat, akkor 56 hallgató nyerte el a támogatást. – Bízunk benne, hogy jövőre már nem lesz szükség az Áthidaló ösztöndíjra – folytatta.

A pályázatban hivatalos iratokkal kell igazolni a fennálló helyzetet, az űrlap a MODULO felületén adható be.
Az Áthidaló ösztöndíjat a Szegedi Tudományegyetemmel, a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal, és a Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal együttműködve hirdette meg az Akadémia.

Híreink