Sikeresen zárult a Tanítsunk Magyarországért! program első féléve a SZTE-n

Sikeresen zárult a Tanítsunk Magyarországért! program első féléve a SZTE-n

Több mint 500 hallgató végezte el sikeresen a Tanítsunk Magyarországért! program alapozó kurzusát. A képzést teljesítők közül 281-en jelentkeztek mentorálási tevékenységre, melyet Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés megye általános iskoláiban kezdhetnek meg a leendő mentorok szeptemberben.

Zajlik a megbeszélés a Tanítsunk Magyarországért! Program mentortanácsadóival, akik a szeptemberben induló mentorálási tevékenységben segítik a hallgatókat.

Korábban megírtuk: rekordszámú jelentkezővel csatlakozott idén a Tanítsunk Magyarországért! országos programba a Szegedi Tudományegyetem, melynek célja, hogy egy felkészítő kurzus (röviden: TM1 kurzus) után az egyetemi hallgatók vidéki települések általános iskoláiban felső tagozatosokat mentoráljanak.

– A képzés tömbösítve zajlott, és tíz oktatóval egy-egy nagyobb témakört dolgoztak fel a jelentkezők, ismereteket szerezve például a társadalomtudomány, az iskolapszichológia, vagy épp a nevelésszociológia területéről. A kollégákkal emellett gyakorlati tudást is igyekeztünk átadni a hallgatóknak, mind mentorálási, mind hátránykompenzációs vagy épp önismereti témakörben – mondta a képzés szervezési feladatait ellátó SZTE Junior Akadémia elnöke, dr. Badó Attila, aki a szervezet igazgatójához, dr. Újvári Edithez hasonlóan maga is óraadó volt.  

A képzésre jelentkező közel 600 hallgató közül 542-en végeztek sikeresen, ebből 281-en jelentkeztek mentorálási tevékenységre (TM2 kurzus), amely szemináriumi keretben mentortanácsadó oktatók vezetésével zajlik. Mielőtt a hallgatók megkezdenék a munkát az iskolákban, még részt vesznek egy több napos felkészítő és csapatépítő táborban.

– A felkészítő szeminárium elég gyakorlatorientált kurzus volt, olyan fontos témákkal, mint például a hátrányos helyzetűek szociológiai háttere, a mentorálás módszerei, de volt érzékenyítő-tréning is. A távoktatás miatt sajnos csak online vehettünk részt a képzésen,  de úgy gondolom, hogy a 30 fős kiscsoportokban lévők így is egészen jól megismerhették egymást. Örülök annak, hogy az órákon mindenki elmondhatta a saját gondolatait, véleményét az adott témában. Már várom, hogy személyesen is találkozhassunk a felkészítő táborban, majd ezt követően megismerhessük a gyerekeket is! – mondta Nagy Kinga, aki közösségszervező szakos hallgatóként vett részt a kurzuson.

– Az elvégzendő mentorálási feladat szempontjából nagyon fontos, hogy csak az igazán elhivatott, lelkes hallgatók vegyenek részt a munkában ősztől, ezért azok jelentkezését fogadtuk el, akik mind felkészültség, mind alkalmasság, mind szabadidő tekintetében megfelelnek az elvárásoknak – mondta dr. Újvári Edit. Hozzátette: aki ugyan levizsgázott és megvan benne a szükséges elhivatottság, de cserediákprogram vagy időhiány miatt nem tudott jelentkezni mentorálásra, az később jelentkezhet még a TM2-es kurzusra, hiszen a program a következő szemeszterekben is folytatódik majd.

A mentorhallgatókat Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés megye 16 általános iskolája várja szeptembertől.

Híreink