Search
Generic filters
Search
Generic filters

Harmincegy középiskolával kötött megállapodást az egyetem

A középiskolás diákok továbbtanulását és tehetséggondozását segíti, ezzel hosszútávon a Dél-alföldi régió gazdaságát is fejleszti az az együttműködési megállapodás, amelyet a Középiskolai Partneri Program (KPP) keretében kötött a régió 31 középfokú oktatási intézményével a Szegedi Tudományegyetem. A szerződés aláírásával az iskolák hivatalosan is az SZTE Partneriskoláivá váltak, ezzel diákjaik számos egyetem által támogatott programban vehetnek részt.

A Szegedi Tudományegyetem vezetősége fogadta a a középiskolák és fenntartóik vezetőségét. Fotó: Bobkó Anna

Iskolaigazgatókkal telt meg a Rektori Hivatal Díszterme: négy Békés megyei, hat Bács-Kiskun megyei és húsz Csongrád-Csanád megyei középiskola, illetve a fenntartó intézményeik vezetősége képviseltette magát a Szegedi Tudományegyetem Középiskolai Partneri Program együttműködési megállapodásának aláírása alkalmából.

Három megyéből, tizennégy településről, harminc intézményből érkeztek iskolaigazgatók, hogy megállapodást kössenek az egyetemmel. Fotó: Bobkó Anna

A rendezvényt az SZTE Junior Akadémia elnöke, prof. dr. Badó Attila nyitotta meg, majd az egyetem képviseletében köszöntőt mondott dr. Fendler Judit kancellár, prof. dr. Rovó László rektor, prof. dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes, illetve prof. dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes. Az együttműködés eddigi eredményeiről az SZTE Junior Akadémia regionális képviselője, dr. Blahó János számolt be a közönségnek. A már eddig megvalósult, és a jövőben tervezett, Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság illetve az SZTE Junior Akadémia által koordinált programokat utóbbi egység igazgatója, dr. habil. Újvári Edit mutatta be. Az eseményt a zenei tehetségkutatóból ismert szegedi fiatal, Tabatabai Nejad Flóra énekelőadása színesítette.

Az eseményt Tabatabai Nejad Flóra énekelőadása színesítette. Fotó: Bobkó Anna

Az együttműködési megállapodás keretében a középiskolások emelt szintű érettségire felkészítő kompetenciafejlesztő tréningen, az egyetemet bemutató, élményalapú osztálykiránduláson és pályaorientációs tanácsadáson, önismereti tréningeken vehetnek részt, illetve ösztöndíjakban részesülhetnek. A korábbi gyakorlatot folytatva szakismertetők, egyetemi roadshow-k is kitelepülnek az iskolákba, ezzel is segítve a fiatalok pályaválasztását. A sikeres felvételit pedig az online és tantermi formában is indított emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok segítik elő. A program egyúttal a világ legnagyobb oktatási platformjához, a  Coursera-hoz is hozzáférést biztosít a középiskolások számára.

A megállapodás aláírásával a középiskolák az SZTE Partneriskolájává váltak. Erről oklevelet vehettek át az intézményvezetők. Fotó: Bobkó Anna

A megállapodás pontjait több körben egyeztették korábban a felek: ez év januárjától Békés megyei, regionális és szegedi iskolaigazgatói értekezleten vitatták meg az együttműködés feltételeit az intézmények és az egyetem vezetői.

A Szegedi Tudományegyetem középiskolai kapcsolatrendszerét országosan építi, azonban a jelenleg 31 intézményt magába foglaló, folyamatosan fejlődő, bővülő Középiskolai Partneri Program kiemelten a régió intézményeit célozza.

Az eseményről készült Galéria itt tekinthető meg.

Megosztás