Szalay István emlékére

78 éves korában elhunyt Szalay István matematikus, Szeged korábbi polgármestere és egyben megalakulása óta a Szegedi Tehetséggondozó Tanács oszlopos, és pótolhatatlan tagja.

78 éves korában elhunyt Szalay István matematikus, Szeged korábbi polgármestere és egyben megalakulása óta a Szegedi Tehetséggondozó Tanács oszlopos, és pótolhatatlan tagja.

Szalay István 1944-ben Hegykőn született. A József Attila Tudományegyetem matematika–fizika szakán, 1967-ben kitüntetéses oklevéllel végzett, majd közvetlenül ezután a szegedi egyetem Analízis Tanszékén lett gyakornok, 1968-ban tanársegéd.  1971-ben  „summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktori címet szerzett, majd 1973-tól adjunktusként, 1978-tól docensként dolgozott.

1981–86 között a Természettudományi Kar oktatási dékán-helyettese volt. 1991-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatójává választották, amely tisztséget két ciklusban töltötte be. Ekkor főiskolai tanári kinevezést kapott és a Matematika Tanszéket is vezette. Közben egy évig a Szegedi Universitas Egyesület Igazgató Tanácsának elnöke volt. A 2000-ben megalakult integrált Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kara, Tanító- és Óvóképző Intézetének Matematika Szakcsoportját vezette nyugdíjazásáig.

1994–1998 között Szeged polgármestere, 1998–2002 között országgyűlési képviselő volt. A Parlamentben a kulturális és sajtóbizottság, valamint a millenniumi albizottság tagja lett. 2002–2003 között a Miniszterelnöki Hivatalban az egyházi ügyekért felelős államtitkári posztot töltötte be.

A politikai életből való visszavonulása után a civil szférában dolgozott. A Szegedi Közéleti Kávéház Kuratóriumának elnöke volt, ahol nagy számban tartott és szervezett tudományt népszerűsítő esteket. A „Fiatal tehetségek Szegeden” sorozatban (havi rendszerességgel) 75 ifjú tudóst, illetve művészt mutatott be, akiket a Szegedi Tehetségpont és a Sófi Alapítvány támogatott.

Szalay Istvánt szeptember 16-án helyezték örök nyugalomra a Belvárosi Temetőben. Az egykori városvezetőt nagy tömeg kísérte utolsó útjára, elsőként Botka László polgármester búcsúzott, majd Döbör András, az SZTE Juhász Gyula Pedagógus Kar dékánja, végül Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök méltatta az elhunyt emberségét, műveltségét, tehetségét és a közösségért végzett kitartó és áldozatos munkáját.

A Szegedi Tehetséggondozó Tanács minden tagja gyászolja a kiváló professzort, kollégát, barátot, a tehetséggondozás iránt elkötelezett szakembert.

Megosztás Facebookon
Share on Facebook
Facebook