Search
Generic filters
Search
Generic filters

Szívügye lett az egyetemistáknak a kisdiákok sorsa

Negyedik féléve indul a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram a Szegedi Tudományegyetemen: sok hallgató a kezdetektől a programban van, és másfél éve nyomon követi a vidéki kistelepülésen élő általános iskolás mentoráltjai sorsát, de új mentorok is folyamatosan csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Már több mint 700 általános iskolás kisdiákot mentorálnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a dél-alföldi régióban: félévről félévre növekszik mind a mentornak jelentkező egyetemisták, mind a résztvevő általános iskolások száma. A Tanítsunk Magyarországért (TM) országos programban így az SZTE az egyik legnagyobb létszámmal résztvevő egyetem.

– Jelentősen csökkent a lemorzsolódás ebben a félévben, amit annak tudunk be, hogy sok mentorált lett 8. osztályos a program 2021-es indulás óta, az őket mentoráló hallgatók pedig elkötelezettek abban, hogy végigkísérjék ezeket a gyerekeket felvételi időszakán, az általános iskola befejezéséig. A programban résztvevő 235 hallgató több mint harmada legalább két féléve segíti a rá osztott gyerekeket a pályaválasztásban, tanulásban és élményszerzésben  – mondta dr. Újvári Edit, a programot koordináló SZTE Junior Akadémia szakmai felelőse.

A Tanítsunk Magyarországért program részeként a hallgatók egy felkészítő elméleti kurzust követően a következő félévben részt vesznek egy három napos felkészítőtáborban, amely során egész napos műhelymunkákon és tréningeken mélyíthetik el tudásukat, illetve az első találkozás is megtörténik a gyerekekkel. A mentorálási munka ezután kezdődik: a félévben heti 6 órát foglalkoznak a hallgatók a mentoráltjaikkal, cserébe ösztöndíjat kapnak. A program célja, hogy a kistelepülésen élő diákok minél több élményt szerezzenek, segítséget kapjanak a pályaválasztásban, és fejlődjenek a szociális készségeik.

Az idei felkészítő tábor egyik jellegzetessége a World Café módszeren alapuló program volt, mely során a tapasztalt, több féléve gyerekekkel foglalkozó mentorok adták át tapasztalataikat az újonnan csatlakozó hallgatóknak.

Megosztás