Search
Generic filters
Search
Generic filters

Rekordszámú hallgatóval startolt el a Tanítsunk Magyarországért! program

Minden eddiginél több, összesen 600 szegedi egyetemista jelentkezett az idei Tanítsunk Magyarországért! programra. A hallgatók az SZTE szakembereinek segítségével válhatnak kistelepülésen élő hetedikesek mentorává, amivel havi 30 ezer forintos ösztöndíjban is részesülnek.

Rekordszámú SZTE-s jelentkezett a Tanítsunk Magyarországért! országos program két féléves kurzusának első részére. Idén összesen 600 fiatal döntött úgy, hogy általános iskolásokat segít a pályaválasztásban, tanulásban, fejlődésben. A program 2018-as indulása óta nem volt példa ennyi jelentkezőre. A hallgatók összesen 30, részben tömbösített órában végezhetik el a mentorprogramot. Az első tanórák április 16-án indultak.

„A segítő szándék ott van a fiatalokban, de gyakran nem tudják, hogyan is segíthetnének jól, hogyan jussanak el azokhoz, akiknek segíteni tudnának. Azt gondolom, hogy a program megoldási lehetőséget kínál ezekre a felvetésekre, ezért is lett olyan népszerű a hallgatók körében. Emellett az ösztöndíj lehetősége is fontos számukra, ahogyan a költségtérítés is, amelyet a mentoráltakra költhetnek például kirándulások, belépőjegyek formájában” – mondta Badó Attila, a programot helyben koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke. Újvári Edit, a Junior Akadémia igazgatója hozzátette, a kurzus első részében nyújtott teljesítmény alapján válogatják majd ki az oktatók az egyetemistákat, akik alkalmasak lehetnek a mentorfeladatok ellátására.

A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft, és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével valósul meg, helyben az SZTE Junior Akadémia koordinálásával.