Search
Generic filters
Search
Generic filters

Bárdos András bírálta a Prezilimpia 2024 döntőseit

Az SZTE Prezilimpia 2024 prezentációs verseny az SZTE Gazdaságtudományi Kar, az SZTE Junior Akadémia, valamint a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klub együttműködésében valósult meg a tavaszi félévben. 

Az országos döntőt a Szegedi Tudományegyetemen kari fordulók és előzték meg, míg a más egyetemek hallgatói számára on-line válogató zajlott. A versenyzőknek egy minimum 6, maximum 8 perces prezentációt kellett bemutatni „Iskolák – közösségek – értékek” témakörben. A döntőre való egyéni felkészülésben mentorok segítették a munkájukat.

Az országos döntőnek május 8-án a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatoriuma adott otthont. A prezentációs verseny döntőjébe jutott hallgatók a „Prezentációs karaoke” versenyszámban is kipróbálhatták magukat.

A klasszikus prezentációs versenybe 8 hallgató nyert indulási jogot, amelynek során az előre megtervezett, precíz felkészülés utáni nyilvános beszédkészség került előtérbe, míg a karaoke-n induló 7 versenyző a rögtönzési képességüket kellett bizonyítaniuk. Mindkét versenyszámban indultak magyarul és angolul is versenyzők.

Az országos döntő zsűrije:
Bárdos András, újságíró, televíziós műsorvezető
Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia vezetője, egyetemi tanár
Simon Norbert, versenyalapító

A Prezentációs verseny helyezettjei:
I.helyezett: Urr Tímea Lilla – SZTE MK (felkészítő mentor: Vizi Noémi)
II.helyezett: Kanonge Mitonga Nur – SZTE GTK (felkészítő mentor: Lukács Adrienn)
III.helyezett: Nagy Bence Gyula – SZTE SZÁOK (felkészítő mentor: Kancsár Csaba)

A Prezentációs karaoke helyezettjei:
I.helyezett: Nagy Bence Gyula – SZTE SZÁOK
II.helyezett: Bogáthy Edina – Debreceni Egyetem
III.helyezett: Kanonge Mitonga Nur – SZTE GTK

Közönségdíjas:
Kanonge Mitonga Nur – SZTE GTK

SZTE Talent Különdíjas:
Királykúti Anna – SZTE JGYPK (felkészítő mentor: Lovászi Gabriella)

A döntőn részt vettek:
Toldi Ádám – SZTE ÁJTK
Farkasinszki Lehel Zoltán – SZTE GYTK
Józó Viktor – SZTE TTIK

Megosztás