Elérhetőségeink
- Cím: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
- Telefonszám: 62/544-696
- E-mail cím: juniorakademia@szte.hu
- Facebook: szegedjuniorakademia/
- Instagram: sztejuniorakademia/
A Szegedi Tudományegyetem a Középiskolai Partneri Programjának (KPP) keretében a a régió 31 középfokú oktatási intézményével kötött megállapodást, melynek célja a középiskolás diákok továbbtanulásának és tehetséggondozásának elősegítése. Ezen törekvés egyúttal a Dél-alföldi régió gazdaságának fejlődését is szolgálja, hiszen a lehetőségek biztosításával a jól képzett fiatalok helyben találhatják meg számításaikat. A kezdeményezéshez Csongrád-Csanád, Békés, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun Szolnok vármegye intézményei is csatlakoztak az SZTE Junior Akadémia koordinálásával.
A Középiskolai Partneri Program 2022. május 31-én indult az együttműködések ünnepélyes aláírásával, azóta az iskolák hivatalosan is az SZTE Partneriskoláivá váltak, ezzel diákjaik számos egyetem által támogatott programban vehetnek részt.
Megmérethették magukat a Juniorok Viadalán, munkaerőpiaci és önismereti, illetve kommunikációs készségeket fejlesztő tréningeken vehettek részt, továbbá minden iskolába egyedi prospektustartó készült, melynek köszönhetően a középiskolások első kézből értesülhetnek a Szegedi Tudományegyetem képzéseiről.
Szintén az egyetemünk lehetőségeit ismerhetik meg a fiatalok az általunk szervezett osztálykirándulásokon, amelyre számos partnerintézményből is érkeztek már osztályok (és amelyre az ország bármely középiskolájából szívesen fogadjuk a jelentkezéseket).
Emellett díjaztuk azokat a pedagógusokat, akik aktívan segítették tehetséggondozó tevékenységünket az „Középiskolás Tehetségek Mentora” elnevezésű ösztöndíjpályázat keretében, hamarosan pedig középiskolások számára is pályázható ösztöndíjak is elérhetők lesznek a program részeként.A program várhatóan további intézményekkel bővül a jövőben.
Kéréseikkel, kérdéseikkel a partneriskola@szte.hu címre írva fordulhatnak.
A Pro Talentis Universitatis Alapítvány
„Középiskolás Tehetségek Mentora”
ösztöndíjpályázatot hirdet
tehetséggondozó tevékenységet végző középiskolai pedagógusok részére a 2023/2024. tanév első félévére.
Az ösztöndíj mértéke a kuratórium döntése alapján
egyszeri 25.000 – 100.000 Ft közötti összeg.
További információk a pályázati felhívásban.
Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
● Pallagi Csilla
Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
● Obuch László
Gyulai SZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
● Palotás-Rózsa Diána
Kalocsai Szent István Gimnázium
● Farkasné Bekes Rita
Kecskeméti Református Gimnázium
● Palásti-Kovács Márta
Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium
● Sinkó Edit
Makói József Attila Gimnázium
● Kovács-Sólyom Mária
Mezőkovácsházi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
● Havancsák Piroska
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakkollégium
● Kulcsár László
Székács József Evangélikus Iskola
● Miszlai Edit
Szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Szakgimnázium
● Pápai Sarolta Zita
Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
● Bánné Dely Zsófia
Szegedi Eötvös József Gimnázium és Általános Iskola
● Eitler József
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
● Dr. Nagy Anett
Szegedi SZC Csonka János Technikum
● Tóthné Biró Zsuzsanna
Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum
● Mitykó Csaba
Szegedi SzC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium
● Blatt-Bogdány Csilla és Harmati Katalin
Szegedi SZC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola
● Vékony-Sipos Béla
Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum
● Melegné Pákozdi Ágnes
Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola
● Kozák Hajnalka igazgatóhelyettes
Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola
● Feketű Béla
Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium
● Angyalné Kovács Anikó
Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum
● Dóka Zoltán általános igazgatóhelyettes
Szegedi SZC Vedres István Technikum
● Biczók László
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
● Szaszákné Tóth Judit
SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola
● Hecker Szilvia Mariann
SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium
● Dani-Cseh Mária
A „Javíts!” ösztöndíjat a Pro Talentis Universitatis Alapítvány hirdeti meg az SZTE Junior Akadémiával együttműködve, az SZTE Középiskolai Partneri Program iskoláiban, melynek eredményeként iskolánként három ösztöndíj kerül kiosztásra.
Az SZTE Középiskolai Partneri Program iskoláit és az iskolai koordinátorok neveit itt találja.
Díjazás:
I. díj 30.000 Ft
(+ 20% kedvezmény egy emelt szintű érettségi tanfolyamon való részvétel esetén a következő tanévben)
II. díj 20.000 Ft
(+ 20% kedvezmény egy emelt szintű érettségi tanfolyamon való részvétel esetén a következő tanévben)
III. díj 10.000 Ft
(+ 20% kedvezmény egy emelt szintű érettségi tanfolyamon való részvétel esetén a következő tanévben)
(a díjazás iskolánként értendő)
A pályázat célja:
A „Javíts!”-ösztöndíj célja a diákok tanulmányai során a sikeres előrelépés motiválása. A pályázat keretében azoknak a diákoknak a pályázatát díjazzuk, akik az évvégi eredményeikben – a kötelező érettségi tantárgyak közül négy esetében – a félévi és évvégi jegyeik között a legmagasabb százalékarányos javítást érnek el.
A pályázat célcsoportja:
Azok a 11. évfolyamos gimnáziumi vagy 11–12. évfolyamos technikumi diákok, akik a félévi eredményeikben jelesnél gyengébb teljesítményt értek el az érettségi tantárgyakból, és motiváltak az évvégi eredményekben tükröződő tanulmányi fejlődésre.
A pályázat beadásának módja és határideje:
A pályázók az iskolai koordinátoroknál jelentkezhetnek 2025. február 28-ig.
A pályázók az adataikat (név, iskola, e-mail cím) az iskolai KPP koordinátor tanárnak küldik el, majd az adott iskola „Javíts!” pályázatait összesítve a koordinátor tanár a partneriskola@szte.hu címre küldi 2025. március 14-ig.
A pályázat megítéléséhez szükséges adatokat (félévi és évvégi jegyek négy kötelező érettségi tantárgyból) és az igazoló dokumentációt (a félévi és az évvégi bizonyítvány szkennelt változatát) iskolánkénti összesítésben 2025. június 30-ig kell megküldeni a partneriskola@szte.hu címre.
Az ösztöndíj kiosztására 2025/2026-os tanév elején kerül sor, ünnepélyes keretek között.