Search
Generic filters
Search
Generic filters

A régió középiskoláival is szoros kapcsolatot épít a Szegedi Tudományegyetem

A Csongrád-Csanád megyei középiskolák mellett Bács-Kiskun és Jász-Nagykun Szolnok megyéből is érkeztek középiskolai vezetők az SZTE Junior Akadémia által szervezett kerekasztal-beszélgetésre a Rektori Hivatalba. Akár 11 regionális intézménnyel is bővülhet az egyetem partnerhálózata, amelynek köszönhetően a középiskolás diákok jutnak tanulmányaikat segítő lehetőségekhez.

A Békés megyei és a szegedi iskolaigazgatói kerekasztalbeszélgetés mintájára regionális középiskolai intézményvezetői értekezletet hívott össze a Szegedi Tudományegyetem megbízásából az SZTE Junior Akadémia február 22-én a Rektori Hivatalban.

Az intézményvezetők Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun Szolnok megyéből érkeztek, hogy meghallgassák a lehetőségeket, melyeket az SZTE kínál a középiskolások számára, illetve, hogy javaslataikkal segítsék az együttműködést.

A programon Prof. Dr. Gellén Klára rektorhelyettes köszöntőjében elmondta, hogy a középiskolák és az egyetem célja közös, azaz, hogy a továbbtanulásban támogassák a fiatalokat, és hogy felkarolják a tehetségeket, illetve azokat is, akik még nem találják a helyüket és iránymutatásra van szükségük.

A rendezvényen Dr. Blahó János, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója bemutatta, hogy milyen előnyökkel jár egy intézmény számára, ha részt vesz az SZTE Középiskolai Partnerprogramban. Kiemelte: a régió közös érdeke, hogy a fiatalok helyben kapjanak lehetőséget, hogy aztán tudásukat is itt kamatoztassák.

– Az ország minden középiskolája előtt nyitottak az SZTE kapui, ami az együttműködést illeti, de akikkel konkrét megállapodás születik, azokkal közvetlenebbé válik a kommunikáció, be tudjuk építeni a javaslataikat a programjainkba, és figyelembe tudjuk venni az egyedi igényeket is. Épp ezért számukra – és ezzel diákjaik számára – sokkal több kézzel fogható lehetőséget tudunk nyújtani, emiatt bízunk abban, hogy a partneriskolai hálózatunk folyamatosan bővül majd – fejtette ki Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke.

Az egység igazgatója, Dr. Habil Újvári Edit ismertette az együttműködés által igénybe vehető programokat, így az ösztöndíjakat (például Start és Start Plusz ösztöndíjak), az emelt szintű érettségire felkészítő online tanfolyamokat, versenyeket, tréningeket, osztálykirándulásokat, amellyel a diákok továbbtanulásának elősegítését és látókörük bővítését célozza az egyetem.

Az eseményen bemutatták az SZTE-re első helyen jelentkező középiskolások számára megnyíló lehetőséget, a Coursera-tagságot is. Az egyetemmel partneri kapcsolatban álló Coursera a világ legnagyobb online oktatási platformja, melyen nemzetközileg is elismert és akkreditált kurzusokat végezhetnek el azok a középiskolások, akik a Szegedi Tudományegyetemre szeretnének felvételizni.

Megosztás