Díjazták a „Covid és én” alkotói pályázat legjobbjait
A bezártság, a személyes kapcsolatok korlátoltsága, a digitális oktatás és az utcák elnéptelenedése érinti legnehezebben a középiskolás korosztályt a járvány időszaka alatt – az SZTE Junior Akadémia által meghirdetett „Covid és én” című alkotói pályázatra érkező pályamunkák alapján. A legjobbak díját Dr. Újvári Edit köszöntötte a szűk létszámú eredményhirdetésen.

Fotóval, rajzzal, grafikával és montázzsal is pályázhattak a középiskolások az SZTE Junior Akadémia által tavaly novemberben meghirdetett „Covid és én” alkotói pályázaton. – Arra voltunk kíváncsiak, hogyan érinti ezt a korosztályt a vírushelyzet a mindennapokban, hiszen a digitális oktatás miatt olyan keveset tudunk most arról, mit éreznek, hogyan élik meg a korlátozásokat és az életükben bekövetkezett változásokat a középiskolások – kezdte dr. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója. – Nagyon kifejező pályamunkák érkeztek az ország különböző pontjairól. Rengeteg érzelmet mutatnak be a fiatalok képei: szomorúság, megilletődöttség, ugyanakkor a remény és az együttérzés is visszaköszön a műveken szerencsére – folytatta az igazgató. A zsűri Banga Zoé (Szegedi Tömörkény István Gimnázium), Farkas Dániel (Patkós Irma Művészeti Gimnázium) és Terdik Vivien (Pesterzsébeti Technikum) munkáját értékelte a legjobbnak, jutalmuk egy-egy 10 ezer forintos Élményséta ajándékutalvány, melyet Szeged megismerésére használhatnak fel. Terdik Vivien a szobája rajzát küldte el, rámutatva: ez a tér most tanterem, alvó- és szórakozóhely egyben, ahol összefolyik az élet megannyi területe, és ahol egyre nehezebb különválasztani a magánéletet az iskolától.

– Január elején én is átestem a víruson, így személyes tapasztalatból tudom, hogy mit jelent a bezártság és többi érzés, ami ezzel a helyzettel jár. Ezt szerettem volna kifejezni a fotósorozatomban – mondta a végzős Farkas Dániel, aki Ceglédről pályázott, és az SZTE-re adta be jelentkezését. Az általa küldött 4 képen a néptelen utcákra, az üres tömegközlekedési eszközökre, a nagyszülőkkel való kapcsolattartás nehézségeire, és a természet megnyugtató erejére hívta fel a figyelmet.

Banga Zoét a kisgyerekek helyzete foglalkoztatta leginkább. – A kicsik helyzete jobban megérintett, mert a vidám játszótéri hangulatról, sok esetben a közös játékról kellett lemondaniuk a vírus miatt, miközben talán nem is értik még teljesen, hogy miért van erre szükség – mondta a grafika tagozatos lány, aki már akkor eldöntötte, hogy valahogyan ábrázolja az érzéseit, mikor először karanténba került ősszel az osztályával. Ezért örült, amikor Instagramon megtalálta a Junior Akadémia pályázati felhívását.
Híreink
Bécsben is „randevúztak” a szegedi egyetemi gyakorlóiskola és a kisújszállási gimnázium diákjai
Karikó Katalin visszaemlékezései és a Nobel-díjas kutatóhoz kötődő különböző programok is összekötik az alma matereit. A kisújszállási Móricz-gimnázium és a szegedi egyetem Báthory gyakorlóiskola mai diákjainak egy-egy csoportja legutóbb...
Állatvédelmi előadáson jártak a baksi diákok a SZTE-n
A szegedi Tanítsunk Magyarországért! mentorprogram keretében május 19-én a Baksi Szent Miklós Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai látogattak el a Szegedi Tudományegyetemre.
Európa-nap 2025 – a Szegedi SZC középiskolásainak szerveztek csapatvetélkedőt egyetemisták
A JGYPK elsős Közösségszervezés BA szakos hallgatói Európa-napot szerveztek az SZTE Középiskolai Partneri Program keretében az SZSZC intézményeit képviselő 10 diákcsapatnak.