Prevenciós napot szerveztek egyetemisták általános iskolásoknak

Prevenciós napot szerveztek egyetemisták általános iskolásoknak

Egészségmegőrzésről és a függőségek veszélyeiről is hallhattak azok az apátfalvi és kiszombori diákok, akik részt vettek a Tanítsunk Magyarországért program keretein belül rendezett prevenciós délutánon november 13-án. A gyerekek ezután a Tudástár kiállításán bálnaszilát is kézbe vettek, de kapibarát és hódot, illetve többszáz madarat is láthattak életnagyságban.

Gyorsan gyűltek a megoldások a kör közepére helyezett papírlapon a Búsi Dávid szociális munkás által tartott interaktív foglalkozáson: a felső tagozatosokból és mentoraikból álló csapat kezdésként összeszedte, mi minden okozhat függőséget egy ember életében.

A szakember a Tanítsunk Magyarországért (TM) programban résztvevő hallgatók meghívására érkezett, hogy az apátfalvi Dózsa György Általános Iskolába, és a szintén Dózsa Györgyről elnevezett kiszombori általános iskolába járó mentoráltakkal beszélgessen a biztonságos szórakozásról.

A téma komolysága ellenére oldott volt a hangulat, a gyerekek aktívan részt vettek a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar TÁK Klubjában rendezett foglalkozáson, amelynek végén még egy csapatjátékra is jutott idő.

A prevenciós program után a felsősöket az Interaktív Természetismereti Tudástárban is vendégül látták, ahol a rendkívül gazdag és sokszínű biológiai gyűjteményt és ásványkiállítást is megtekinthették. A nap végén a mentoráltakat a TM programhoz kapott kisbuszokkal szállították haza.

Első alkalommal rendeztek Junior Sakkviadalt a Szegedi Tudományegyetemen

Első alkalommal rendeztek Junior Sakkviadalt a Szegedi Tudományegyetemen

Sakkozókkal telt meg a Rektori Hivatal díszterme szombaton a Szegedi Tudományegyetem első sakkversenyén, a Junior Sakkviadalon. Az SZTE Junior Akadémia és a Maróczy Géza Sportegyesület által rendezett versenyt Lékó Péter, nemzetközi sakknagymester nyitotta meg.
Fotó: Frank Yvette, szegedinap.hu

–  Bízom benne, hogy egyre lelkesebbek lesznek a játékosok, egyre több sakkozó lesz, és jövőre még ennél is több indulóval találkozunk, illetve abban is, hogy ha külföldön is megtudják azt, hogy itt Szegeden a sakkozásnak milyen jelentősége és hagyományai vannak, akkor még további érdeklődésre lehet számítani – mondta a Lékó Péter, a viadal fővédnöke az esemény megnyitóján. Hozzátette: büszke arra, hogy ilyen impozáns helyszínen játszhatnak a játékosok.

A fekete-fehér rácsok felett mindenféle korosztály megmérette magát: a viadalra több mint 50 játékos nevezett az egyetem különböző karairól és a Középiskolai Partneri Program intézményeiből. A sakkviadalon minden induló egy mezőnyben játszott, de az értékelés 3 különböző kategóriában történt: igazolt egyetemista, amatőr egyetemista és középiskolás – utóbbi kategória nyertesei a pénzdíj mellett intézményi felvételi pontokkal is gazdagodtak, melyeket a Szegedi Tudományegyetem képzésein érvényesíthetnek a következő felvételi eljárásban.

Fotó: Frank Yvette

A svájci rendszerű verseny célja az volt, hogy megtalálják a Szegedi Tudományegyetem sakk-bajnokait, és játéklehetőséget biztosítsanak az igazolt és amatőr egyetemi hallgatóknak, illetve középiskolásoknak egyaránt, és ápolják a sakk-baráti kapcsolatokat.

Fotó: Frank Yvette

Díjazottak:

I. kategória: igazolt egyetemista

  • I. helyezett: Tubak Dániel (50 000 Ft)
  • II. helyezett: Papp Bence (30 000 Ft)
  • III. helyezett: Péczely Sebastian Zsombor (20 000 Ft)

II. kategória: amatőr egyetemista

  • I. helyezett: Magyary István (50 000 Ft)
  • II. helyezett: Széphelyi Ákos (30 000 Ft)
  • III. helyezett: Ocztos Károly Levente (20 000 Ft)

III. kategória: középiskolás

  • I. helyezett: Bácsi Kristóf – SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
    (50 000 Ft és 10 SZTE-s intézményi felvételi pont)
  • II. helyezett: Márkus Molli Amina – Bethlen Gábor Református Gimnázium (30 000 Ft és 8 SZTE-s intézményi felvételi pont)
  • III. helyezett: Kőrösi Zsombor – SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (20 000 Ft és 5 SZTE-s intézményi felvételi pont)

Különdíj:

Herpai József (Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium)

Kocsmár Ákos (Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium)

Bodicsi Barna (SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola)

Kiss Rebeka Anna (SZTE TTIK, Fizikus MSc)

A legifjabb versenyző:

Varga Botond (Gyulai Implom József Általános Iskola)

Fotó: Frank Yvette

Kisbuszok egy nagy ügyért

Kisbuszok egy nagy ügyért

Forrás: u-szeged.hu
Szerző: Lévai Ferenc, fotó: Zentai Péter
A Tanítsunk Magyarországért! országos program keretében hét elektromos kisbusszal gazdagodott a Szegedi Tudományegyetem. A járművek a mentorálási munkát segítik és hozzájárulnak a mobilitás javításához is a régióban.
2023. november 14-én, az SZTE JATIK előtt ünnepélyesen átadják a kisbuszokat, amelyeket a Tanítsunk Magyarországért programban használhat majd az SZTE. A szalagot dr. György László kormánybiztos, dr.Fendler Judut, az SZTE kancellárja és Prof. dr. Rovó László vágta át.

2023. november 14-én, kedden az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban az Energiaügyi Minisztérium ünnepélyes keretek között adományozott elektromos kisbuszokat a Szegedi Tudományegyetemnek, amelyeket az SZTE Junior Akadémia programjának keretében a diákok és oktatók mobilitásának fejlesztésére használnak majd.

Az SZTE hatodik féléve, 2021. óta az ország egyetemei közül az egyik legnagyobb hallgatói létszámmal vesz részt az országos, Tanítsunk Magyarországért! programban, és ennek során 450 mentor több mint 1200 általános iskolást mentorált a régió kistelepülésein, valamint sok hallgató több féléven keresztül segítette mentoráltjai pályaválasztását és élményszerzését. A program sikerét a gyerekek mellett a szülők és a pedagógusok visszajelzései is igazolják.

Az ünnepélyes átadón, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban az alapítvány képviseletében jelen volt dr. György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos. A szakember délelőtt előadást tartott a programban résztvevő mentoroknak.

Az átadóünnepségen mondott beszédében kihangsúlyozta, hogy a program és a kisbuszok célja, hogy segítsék a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településeken vagy településrészeken élő általános iskolásokat, valamint az őket oktató mentorokat. A kormánybiztos elmondta, hogy a legtöbb kisbuszt éppen a Szegedi Tudományegyetem kapja, ugyanis ebben a régióban vannak a legnagyobb távolságok a kistelepülések és a vármegyeszékhelyek, nagyobb városok között.

– A ma embere természetesnek veszi a mobilitást, hiszen néhány óra repülőúttal el lehet érni Európán túli kontinenseket is, vagy pár kattintással virtuális sétát tehetünk a világ túloldalán. Ez nem volt mindig így, száz éve, a népiskolák megalapításakor még előfordulhatott, hogy egy diáknak napi 10 kilométert kellett gyalogolni ahhoz, hogy iskolába járjon. Ma azt ünnepeljük, hogy a lehetőségeink adottak, hogy az akadályok helyett a céljainkra tudunk koncentrálni. Az egyetemista mentorok a kisbuszokkal könnyebben elérik majd az általános iskolásokat, hogy segítsenek a kisdiákoknak megfogalmazni és elérni céljaikat, kideríteni, miben tehetségesek – mondta el a kormánybiztos.

Az SZTE Junior Akadémia és elődegységei 2006 óta több száz fiatalt támogattak már. Az egyetemi egység emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat indított tantermi és online formában. Különböző kommunikációs, önismereti vagy éppen prezentációs technikákkal kapcsolatos workshopokat, fejlesztő tréningeket szervez középiskolásoknak és egyetemistáknak is.

– 2021-ben kapcsolódtunk be a Tanítsunk Magyarországért! programba, akkor, amikor a pandémia teljesen meghatározta a mindennapjainkat, komoly korlátokat állított elénk. Annak, hogy sikerült felülemelkednünk ezen a globális kihíváson, egyik oka éppen az oktatás és a tudomány. Karikó Katalin Nobel-díjat érő felfedezése nélkül lehet, hogy még ma is maszkban állnánk itt. Ezért gondolom, hogy az ügy, amelyet a kisbuszok segítenek, valóban nagy és fontos. A Szegedi Tudományegyetemen mindent megteszünk, hogy az elődeink és általunk felhalmozott tudást továbbadjuk. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben olyan partnerekkel dolgozhatunk együtt, mint Magyarország Kormánya és a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány – hangsúlyozta Prof. dr. Rovó László, az SZTE rektora.

Dr. Rovó László megköszönte az együttműködést a „Tanítsunk Magyarországért!” Alapítványnak, és kifejezte reményét, hogy a kisbuszok a jövő Szent-Györgyi Albertjeit és Karikó Katalinjait segítő egyetemistákat, mentorokat szállíthatják majd. A mentorálásban résztvevő 18 általános iskolát az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor és Rákóczitelepi Tagintézménye képviselte a rendezvényen.

Az átadó eseményen részt vett a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, Dr. Fendler Judit, Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese és Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke is. A rendezvényen elhangzott, hogy a Tanítsunk Magyarországért! programban ezer mentor mentorál közel négyezer általános iskolást országszerte.