Tehetségek rajtvonalon – átadták az SZTE START ösztöndíjakat
2025. október 14-én tartotta meg a Szegedi Tudományegyetem a START Ösztöndíjprogram idei díjátadó ünnepségét a Rektori Hivatal Dísztermében. Az eseményen a frissen felvett hallgatók közül közel kétszázan vehették át oklevelüket, elismerve ezzel kimagasló tanulmányi teljesítményüket és elhivatottságukat.


A 2018-ban elindított program az országban egyedülálló módon már a felvételt követően jutalmazza a legtehetségesebb elsőéveseket. Az ösztöndíj három kategóriában — START, START Mester és START Plusz — kerül kiosztásra, összegük 50–150 ezer forint között mozog.

Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese beszédében hangsúlyozta:
„A Szegedi Tudományegyetem elindítja a hallgatóit, már a tanulmányaikat is egy meghatározott összeggel, a START ösztöndíjjal támogatja, és kérem Önöket, hogy nagyon figyeljenek majd, hogy a jövőben sem lesz ez másképp: egészen addig, amíg a diplomát meg nem szerzik, folyamatosan jelentős támogatásokat kaphatnak, kiváló mentorálási programokon vehetnek részt, és számtalan lehetőséget kínál az egyetemünk a fejlődésre.”