Zirzen Janka Ösztöndíj: százötven elhivatott hallgatót tüntettek ki a Szegedi Tudományegyetemen

Zirzen Janka Ösztöndíj: százötven elhivatott hallgatót tüntettek ki a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Zirzen Janka Ösztöndíjat, amelyet azok a hallgatók nyerhetnek el, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeikkel és elhivatottságukkal példát mutatnak a pedagóguspályára készülők között. Az ünnepségen százötven tanár- és pedagógusképzésben részt vevő hallgató vehette át elismerő oklevelét.
A rendezvényen Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja köszöntötte a díjazottakat és a vendégeket. Beszédében hangsúlyozta, hogy az ösztöndíj program két évvel ezelőtt indult útjára, és azóta a kezdeményezés az SZTE életének egyik fontos mérföldkövévé vált. Kiemelte, hogy az elmúlt két tanév során az egyetem több mint hetvenmillió forintot fordított a programra, amely így már százötven hallgató számára biztosít havi százezer forintos ösztöndíjat.
A díjátadón Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese is köszöntötte a hallgatókat. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Zirzen Janka Ösztöndíj nem pusztán a tanulmányi kiválóság elismerése, hanem bizalom az egyetem részéről abban, hogy a díjazottak valóban kitartanak a pedagóguspálya mellett. Mint mondta, a tanár az, aki nyomot hagy a lélekben – olyat, amelyet még az idő sem tud eltörölni –, és ez az ösztöndíj éppen ezt a hivatástudatot ismeri el.
Az ösztöndíjak átadásában több kar vezetői is részt vettek, köztük a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, a Természettudományi és Informatikai Kar, a Bartók Béla Művészeti Kar és a Bölcsésztudományi Kar képviselői. Az ünnepségen Tabatabai Nejad Flóra, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatója és Guba Ágoston Márk zenei előadással tette még emlékezetesebbé a rendezvényt.
Az esemény zárásaként Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke mondott köszöntőt, amelyben kiemelte: az egyetem büszke arra a százötven fiatalra, akik nem csupán kiváló hallgatók, hanem a jövő tanítói, tanárai, nevelői is lesznek. A Zirzen Janka Ösztöndíj célja, hogy anyagi és erkölcsi támogatást nyújtson a pedagóguspálya iránt elkötelezett hallgatóknak, és ezzel is megerősítse a tanári hivatás társadalmi megbecsülését. A díj névadója, Zirzen Janka, a magyar oktatástörténet kiemelkedő alakja, akinek szellemisége ma is inspirációt jelent a Szegedi Tudományegyetem számára: a tudás, az értékteremtés és az emberformálás szolgálata továbbra is az intézmény egyik legfontosabb küldetése.

A Zirzen Janka Ösztöndíj célja, hogy anyagi és erkölcsi támogatást nyújtson a pedagóguspálya iránt elkötelezett hallgatóknak, és ezzel is megerősítse a tanári hivatás társadalmi megbecsülését. A díj névadója, Zirzen Janka, a magyar oktatástörténet kiemelkedő alakja, akinek szellemisége ma is inspirációt jelent a Szegedi Tudományegyetem számára: a tudás, az értékteremtés és az emberformálás szolgálata továbbra is az intézmény egyik legfontosabb küldetése.