Elérhetőségeink
- Cím: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
- Telefonszám: 62/544-696
- E-mail cím: juniorakademia@szte.hu
- Facebook: szegedjuniorakademia/
- Instagram: sztejuniorakademia/
Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten minél többféle anyagi támogatást nyújtsunk a tehetséges, szorgalmas, már SZTE-n tanuló, vagy leendő SZTE-s hallgatók számára.
Az ösztöndíjakhoz szükséges forrást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Pro Talentis Universitatis Alapítvány, és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja egyre bővülő partnerhálózatunk mellett, mely a tehetséges fiatalok támogatását fontosnak tartó, elkötelezett helyi, országos vagy nemzetközi vállalkozásokból épül fel. Munkánk során szorosan együttműködünk a Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal, amely aktívan részt vesz a jelenlegi és a jövőbeni programokhoz szükséges tőkebevonás módjának kidolgozásában, a lehetőségek felkutatásában és a pályázatok elbírálásban.
Start ösztöndíj alap-, osztatlan és mesterszakosoknak
A hazai egyetemek között egyedülálló lehetőséget kínál az Szegedi Tudományegyetem a 2018 óta minden tanévben meghirdetett Start ösztöndíjjal: 50 és 150 ezer forint közötti összeggel támogatja a jó tanulmányi átlaggal felvételiző új hallgatóit. A támogatás mértéke évről évre nő: 2021-ben 600, míg 2023-ban már 840 hallgató nyert Start ösztöndíjat.
Azok pályázhatnak, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és oda felvételt nyernek a 2025/2026-os tanévre. Az űrlap kitöltését már januárban megkezdheted, de a pályázatod véglegesíteni a beiratkozást követően, aktív hallgatói jogviszony birtokában tudod.
Az osztatlan képzésre jelentkezők az alapszakos kategóriában pályázhatnak.
Akik jelentkezhetnek: | Az SZTE bármely alap-, osztatlan vagy mesterszakjára jelentkező leendő hallgató |
Pályázati időszak nyitása: | 2025. január 20. |
Jelentkezési, beadási határidő: | 2025. szeptember 8. |
A START ösztöndíj mellett a START PLUSZ ösztöndíj is megpályázható
(a beadás feltételeit lásd lentebb, a START PLUSZ ösztöndíj ismertetésénél).
Jelentkezés: Modulo-n keresztül a pályázati időszak nyitását követően.
Start Plusz ösztöndíj
A Start Plusz Ösztöndíjjal a határon túli, de Magyarországon is érettségiző, illetve újraérettségiző jelentkezőit támogatja a Szegedi Tudományegyetem.
Azok pályázhatnak, akik
Az ösztöndíjra a Modulo felületén lehet pályázni 2025. január 20. – szeptember 8. között, az erre a célra létrehozott űrlap kitöltésével. Az emelt szintű érettségi díjának visszafizetésére irányuló támogatást, azaz az egyszeri, 50.000 forint értékű ösztöndíjat a legjobb felvételi eredménnyel rendelkezők kaphatják vissza.
Akik jelentkezhetnek: | Az SZTE bármely alap-, osztatlan vagy mesterszakára jelentkező leendő hallgató |
Pályázati időszak nyitása: | 2025. január 20. |
Jelentkezési, beadási határidő: | 2025. szeptember 8. |
A START PLUSZ ösztöndíj mellett a START ösztöndíj is megpályázható
(a beadás feltételeit lásd fentebb, a START ösztöndíj ismertetésénél).
Jelentkezés: Modulo-n keresztül.
A PRO TALENTIS UNIVERSITATIS ALAPÍTVÁNY
pályázatot hirdet
elnyerésére
az SZTE Mérnöki Kar VÉGZŐS Élelmiszermérnök hallgatói részére
A pályázat célja a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának kimagasló tanulmányi és szakmai eredményeket elért élelmiszermérnök szakos végzős hallgatójának elismerése, további szakmai munkájának támogatása.
Pályázatot adhatnak be a SZTE Mérnöki Karának élelmiszermérnök BSc és MSc szakos hallgatói, akik:
A pályázatok beadási határideje: 2025. január 27., 12:00
A pályázat benyújtásának módja: a mellékletek elküldése emailben a protalentisuni@gmail.com címre. Az email tárgyában kérjük a pályázat nevét feltüntetni. A mellékleteket pdf formában, saját névvel ellátva kérjük feltölteni. (pl. CV_Minta Áron_2025)A pályázat kötelező mellékletei:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A „Javíts!” ösztöndíjat a Pro Talentis Universitatis Alapítvány hirdeti meg az SZTE Junior Akadémiával együttműködve, az SZTE Középiskolai Partneri Program iskoláiban, melynek eredményeként iskolánként három ösztöndíj kerül kiosztásra.
Az SZTE Középiskolai Partneri Program iskoláit és az iskolai koordinátorok neveit itt találja.
Díjazás:
I. díj 30.000 Ft
(+ 20% kedvezmény egy emelt szintű érettségi tanfolyamon való részvétel esetén a következő tanévben)
II. díj 20.000 Ft
(+ 20% kedvezmény egy emelt szintű érettségi tanfolyamon való részvétel esetén a következő tanévben)
III. díj 10.000 Ft
(+ 20% kedvezmény egy emelt szintű érettségi tanfolyamon való részvétel esetén a következő tanévben)
(a díjazás iskolánként értendő)
A pályázat célja:
A „Javíts!”-ösztöndíj célja a diákok tanulmányai során a sikeres előrelépés motiválása. A pályázat keretében azoknak a diákoknak a pályázatát díjazzuk, akik az évvégi eredményeikben – a kötelező érettségi tantárgyak közül négy esetében – a félévi és évvégi jegyeik között a legmagasabb százalékarányos javítást érnek el.
A pályázat célcsoportja:
Azok a 11. évfolyamos gimnáziumi vagy 11–12. évfolyamos technikumi diákok, akik a félévi eredményeikben jelesnél gyengébb teljesítményt értek el az érettségi tantárgyakból, és motiváltak az évvégi eredményekben tükröződő tanulmányi fejlődésre.
A pályázat beadásának módja és határideje:
A pályázók az iskolai koordinátoroknál jelentkezhetnek 2025. február 28-ig.
A pályázók az adataikat (név, iskola, e-mail cím) az iskolai KPP koordinátor tanárnak küldik el, majd az adott iskola „Javíts!” pályázatait összesítve a koordinátor tanár a partneriskola@szte.hu címre küldi 2025. március 14-ig.
A pályázat megítéléséhez szükséges adatokat (félévi és évvégi jegyek négy kötelező érettségi tantárgyból) és az igazoló dokumentációt (a félévi és az évvégi bizonyítvány szkennelt változatát) iskolánkénti összesítésben 2025. június 30-ig kell megküldeni a partneriskola@szte.hu címre.
Az ösztöndíj kiosztására 2025/2026-os tanév elején kerül sor, ünnepélyes keretek között.