Házhoz ment a nyílt nap a Dobozi Általános Iskolában

Pályaorientációs Napot szerveztek az SZTE Tanítsunk Magyarországért program mentorai a Dobozi Általános Iskolában. A felsősökhöz 8 középiskola települt ki, a diákok állomásról állomásra járhatták be az őket érdeklő standokat, és első kézből kaphattak választ a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseikre.
A programról az egyik szervező, egyben a TM program egyik mentornagykövete, Lelóczki Éva írt beszámolót:

„Több dolog miatt is igazán izgalmas és érdekes volt az esemény. Rendhagyó módon nem a gyerekeket vittük el az iskolák nyílt napjaira a Tanítsunk Magyarországért program mentoraival, hanem az iskolákat hoztuk el hozzájuk a Dobozi Általános Iskolába november 11-én.

Az ötlet onnan jött, hogy a környék nagyvárosaiban található középiskolák (Békéscsaba, Gyula, Békés, stb…) rengeteg nyílt napot szerveznek ugyan, és a gyerekeket is elvittük néhányra, de nem mindenkinek voltak megfelelők az időpontok. Nem hagyhattuk, hogy a tanulók kimaradjanak ilyen fontos eseményekből, hiszen a jövőjük a tét, főleg a 7. és 8. osztályosok esetében.

Felkerestünk 8, a környéken található iskolát, és remélni mertük csupán, hogy lesz egy ilyesfajta megmozdulásra igény, de őszintén mondhatom, minden várakozásunkat felülmúlta a fogadtatás. Szinte azonnal az összes iskolától sikerült begyűjteni a képviselők neveit, ugyanis célunk az volt, hogy a középiskolás tanulók/szaktanárok mutassák be az intézményt, amelyeket náluk jobban senki nem ismer. Miután ez megvolt, kezdődött az iskolai nap szervezése.

Igazi csapatmunka volt az első perctől kezdve. A rendezvény előtt két nappal a mentorokkal tartottunk egy online tájékoztatót. Izgultunk, hogy mekkora lesz az érdeklődés, vajon hasznos lesz-e ez az online meeting. Meglepődve láttuk, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is igen szép számban csatlakoztak a virtuális találkánkhoz. Nem titkolt célunk volt, hogy a rendezvényen a szülők is részt vegyenek, úgyhogy ennek külön örültünk. Ezen az alkalmon bemutattuk a 8 iskolát, de csak nagyon érintőlegesen, hogy mindenki tudjon gyűjteni kérdéseket, meg tudja tervezni a kis fejében, hogy milyen sorrendben nézi és hallgatja meg az iskolák előadásait.

Majd elérkezett a péntek, a rendezvény napja. Sokan összegyűltünk, szülők gyerekek, mindenki, aki csak kíváncsi volt, az eljött. Látni lehetett az arcokon az izgatottságot, a várakozást, a gyerekek teljesen be voltak zsongva. A rövid tájékoztató után mindenki kapott egy menetlevelet, amire jegyzetelhettek. Ez a későbbiekben lesz nagyon hasznos, amikor már a jelentkezési papírokat töltik ki. Csak előveszik a menetlevelet, és máris visszaolvashatják azt a sok-sok információt, ami azon a napon elhangzott. Külön termekben kerültek elhelyezésre az iskolák, így a diákoknak „vándorolniuk” kellett, amit iszonyatosan élveztek. Hallottuk, hogy mindenki izgatottan tervezgette, melyik suli következzen, ugyanis teljes mértékben a gyerekekre és a szülőkre bíztuk a sorrendet. Egy biztos: azok a gimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák, akik eljöttek, igen színvonalas előadással készültek kivétel nélkül, így a diákok bárhova mentek, semmiben nem csalódtak.

A végén öröm volt beszélni a szülőkkel, gyerekekkel, tanárokkal, ugyanis mindenki rendkívül hasznosnak találta a Pályaorientációs Napot. Az egyik mentorált anyukája, amikor idősebb gyermekével a pályaválasztás előtt állt, nehéz helyzetben volt (mint sokan mások), ugyanis akkor a pandémia időszakát éltük. Azt mondta, hogy számukra hatalmas segítség volt, hogy részt vehettek egy ilyen rendezvényen.

Ez volt az általános vélekedése mindenkinek, úgyhogy mi, a szervezők, ennél többet nem is kívánhattuk volna. Bátorítunk minden mentortársunkat arra, hogy segítsék a mentorált tanulókat hasonló rendezvényekkel. Ezek is olyan programok lehetnek, melyek az életüket jobbá tehetik azzal, hogy kinyitnak olyan ajtókat a gyerekek előtt melyekről nem is tudnak.

Lelóczki Éva
mentor
Tanítsunk Magyarországért Program

Megosztás Facebookon
Share on Facebook
Facebook