Prezentációs Technikák Verseny 2020

Zöld világ

Van hozzátenni valód?

Idén már hetedik alkalommal rendezzük meg a Szegedi Tehetséggondozó Tanács által meghirdetett nagysikerű Prezentációs Technikák Versenyt, ahol kiderül, ki a legjobb előadó ezen a vidéken – vagy legalábbis az egyetemen és a középiskolákban. Igen, idén már középiskolásoknak is indítunk külön kategóriát!
Célunk, hogy a tudományos munkán túl az előadói készségeiteket fejleszthessétek, csiszolhassátok, ezzel segítve benneteket a későbbi sikeres kutatásokban, előadásokban. A versenyhez kapcsolódóan workshop-sorozatot is indítunk, ahol például Várkonyi Andrea, vagy a világ legnagyobb nyilvános beszéd oktatásával foglalkozó szervezete, a Toastmasters szakemberei segítenek a prezentációs technika fejlesztésében. Emellett Németh Zoltán a  Dr. Prezi-től és a BPro vezetője, Bihari Gábor is tartalmas workshoppal támogatja a jelentkezőket a felkészülésben. A workshopok tematikájáról bővebben itt  olvashatsz.
Versenykiírás egyetemistáknak

A korábbi évekhez hasonlóan idén is választhatod témaként az általad kutatott területet, legyen szó a szakdolgozati vagy TDK-s témádról – a lényeg, hogy közérthetően add elő az eredményt.

 

Az sem gond, ha még nincs választott témád: ebben az esetben élhetsz a mi témajavaslatunkkal is, ami a „Zöld világ”. Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy fenntarthatóvá tegyük az életvitelünket és megoldjuk a környezetvédelmi problémákat. Épp ezért úgy gondoljuk: nincs olyan szakterület, amely ne tudna hozzátenni ehhez a folyamathoz.

 

Mindegy, hogy mérnöki, jogi, bölcsész, egészségügyi vagy bármely más területen végzed a tanulmányaidat, válassz ki egy szakterületedet érintő problémakört, és dolgozz ki rá egy megoldási javaslatot! Takarékosabbá tennél egy intézményt, laboratóriumot, irodát vagy egy eljárási folyamatot? Van ötleted, hogyan lehetne minél kevesebb papírt felhasználni? Csökkentenéd a káros- illetve szennyezőanyag-kibocsátást? Kiváltanád a műanyagot? Esetleg a gépeket, a technikát hívnád segítségül a légszennyezés megoldására, vagy szemétválogató MI-t terveznél? Netán a várostervezésben van mikroklímát alakító javaslatod? A lényeg, hogy mutass rá a problémára, és tudományosan megalapozott megoldási javaslattal állj elő.

 

Az előadásra 7 perc áll rendelkezésedre a versenyen, ennek átlépése esetén a prezentáció nem folytatható tovább.

 

A zsűri a tartalmat, a kreativitást, az előadói- és beszédstílust, illetve a prezentációs technikák alkalmazását értékeli.  Az összegyetemi döntőt kari fordulók előzik meg.

 

A verseny menete:

    1. Nevezz, azaz regisztrálj a Modulo-n keresztül!
    2. Gyere el a felkészítő workshopokra!
    3. Mérd össze magad a többiekkel a kari fordulón, ahonnan a legjobbak (karonként 1 fő)  a döntőbe jutnak!
    4. Döntő  (2020. április 8. szerda 17.00, Szent-Györgyi Albert Agóra )

Röviden:

Témakör: „Zöld világ”
Előadás időkerete: max. 7 perc
Formátum: PowerPoint, vagy Prezi
Nyelv: magyar, angol
Önállóan vagy max. 3 fős csapatban
Jelentkezési határidő: 2020. február 10.

 

Nyeremény: értékes tárgy- és pénzjutalom

Versenykiírás középiskolásoknak

Középiskolásként is megmérettetheted magad a prezentációs versenyen. Ha részt veszel a workshopokon, akkor a versenytapasztalaton túl, hasznos tudást szerezhetsz arról, hogyan adhatsz elő magabiztosan úgy, hogy azt a közönséged is élvezze. Az itt tanultakat már a szóbeli érettségin is kamatoztathatod.

 

A téma a „Zöld világ”. Végezz kutatómunkát egy általad választott környezetvédelmi témával kapcsolatban. Világíts rá a problémára, keress már létező megoldási javaslatokat és egészítsd ki saját ötletekkel az előadásod! Ennek prezentálására 7 perc áll rendelkezésedre, ennek átlépése esetén a prezentáció nem folytatható tovább.

 

A zsűri a tartalmat, a kreativitást, az előadói- és beszédstílust, illetve a prezentációs technikák alkalmazását is értékeli.

 

A verseny menete:

    1. Nevezés: Küldj egy 3-10 diából álló ppt-t a juniorakademia@rekt.u-szeged.hu email címre!
    2. Gyere el a felkészítő workshopokra!
    3. Döntő (2020. április 8. szerda 17.00, Szent-Györgyi Albert Agóra )

Röviden:

Témakör: „Zöld világ”

Előadás időkerete: max. 7 perc

Formátum: PowerPoint, vagy Prezi

Nyelv: magyar

Önállóan vagy max. 3 fős csapatban

Jelentkezési határidő: 2020. március 15.

 

Nyeremény: értékes tárgy- és pénzjutalom

Híreink

Brillíroztak az SZTE Prezilimpia döntősei

Nagy múltú iskolák, XXI. századi oktatás témakörében pályázhattak előadásukkal a hallgatók az idei SZTE Prezilimpiára, melynek döntője a Gazdaságtudományi Kar, a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klub és az SZTE...

Kiírtuk az idei Talent és a Vállalati ösztöndíjakat

Már pályázhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a kiválóságot számos területen elismerő ösztöndíj-lehetőségekre: a Kiválósági Listára és a Talent ösztöndíjra, illetve az akár több százezer forintos támogatást jelentő vállalati ösztöndíjakra....

Megérkeztek az első csoportok az SZTE osztálykirándulásaira

Kincskeresésen, műholdképfal-bemutatón vehettek részt és élelmiszeripari kísérleteket próbálhattak ki, de az ELI-ALPS Lézerközpontot is meglátogathatták többek között azok a középiskolások, akik osztálykirándulásra érkeztek a Szegedi Tudományegyetem által kínált programokra....