„Átragadt rám a gyerekek lelkesedése”

„Átragadt rám a gyerekek lelkesedése”

Mentorként is rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodott Barnóth Leó, aki GTK-s hallgatóként első mentorálási félévét töltötte az apátfalvi általános iskolában a Tanítsunk Magyarországért programban.

„2023 októberében kezdtem meg a mentorálást a Tanítsunk Magyarországért! programban. 4 nagyon rendes, jószívű ötödikest kaptam. Fele-fele arányban vannak, két fiú és két lány. A két srác nagy focista, mind a ketten a Real Madridnak szurkolnak és legjobb barátok. A két lány is a BFF státuszt viseli.

Habár jól kijönnek egymással a gyerekek, előfordulnak kisebb vicces, ámde sértő piszkálódások és csipkelődések főleg a fiúk és a lányok között. Természetesen ez főleg az életkoruknak tudható be. 11-12 évesen ki ne ugratta volna a másik nemet, amikor alkalma volt rá? Az én feladatom az, hogy ne engedjem, hogy a dolog elfajuljon és a kis konfliktusokból komolyabb probléma alakuljon ki a csoport számára. Éppen ezért igyekszem olyan közösségépítő tevékenységeket és beszélgetéseket szervezni, amelyek erősítik az együttműködést a gyerekek között. Észrevettem, hogy segít, ha a csoportos feladatokban egy fiú és egy lány feloszlásban alkotom meg a csapatokat, így lehetőség nyílik rá, hogy közelebbről megismerjék egymást és egy közös cél érdekében dolgozzanak.

A félév során a programok elsősorban az élményszerzésről és a szórakozásról szóltak. Sokat társasoztunk és kártyáztunk, ami azért jó, mert egy egyhangú, esős délutánon is mosolyt tudott a gyerekek arcára csalni. Amikor jó idő volt, rendszeresen sportoltunk, fociztunk vagy kézilabdáztunk az udvaron. Minden alkalomra készültem nekik egy kreatív feladattal is, voltak rajzolós, mutogatós, színészkedős délutánjaink is. A gyerekek kedvenc alkalma az volt, amikor mini ügyességi versenyt rendeztem nekik, ahol két csoportban versenyeztek egymás ellen. 7 különböző versenyszám volt, és a pontokat folyamatosan számoltam. A győztes csapat a végén egy csomag cukorkával lett gazdagabb. A feladatok igazán sokszínűek voltak: szívószállal kellett papírgalacsinokat fújdogálni, labdával műanyagpohár tornyot ledönteni, különböző irodaszereket használva a legmagasabb tornyot építeni. A gyerekeknek legjobban a labdagurítós játék tetszett, ahol papírlapok segítségével kellett csúszdát formálniuk és a terem egyik feléből a másikba egy labdát eljuttatniuk.

Október végén közös mozizásra is sor került, ami nagy élményként maradt meg mindenkinek. Az első találkozásunkkor összeírtuk, hogy ki milyen programot szeretne a félév során és mivel a mozi kapta a legtöbb szavazatot, így megígértem nekik, hogy ezt mindenképpen összehozzuk. A félévben ezen kívül nassolnivalókra, írószerekre és társasjátékokra költöttem, hogy az iskolai programokat is kecsegtetővé tegyem.

A Tanítsunk Magyarországért! program nemcsak a gyerkőcöknek ad sok élményt, hanem a mentoroknak is. Azt gondolom, hogy az egyetemi hajtás mellett pont erre van szüksége egy diáknak, hogy a TM-en keresztül visszakapja a gyerekkori nyüzsgést egy pár órára. A gyerekek lelkesedése hamar átragadt rám is, izgulva vártam a hétfő délutánokat, hogy végre kimehessek Apátfalvára, megtöltsem a saját és a gyerekek lelkét is önfeledt örömmel és egy olyan közeget biztosítsak nekik, amiben biztonságban érzik magukat.”

Barnóth Leó
2023. 01.23.

Híreink

Bármilyen „ábom” faktódiájának azonban két morkos étessége van. Az ábom faktódiájának másik étessége, hogy a godros, jelöző hímen legyen ditumban azzal a nációval, amit daran. Csenő műséggel: a teretítő hegzőben redő ábom a csúzott hegzőben mázsiót sódzik. Szarás műséggel: a hivő hegzőben gyűjtő kítkes a fájékos vagy zsíros hegzőben szimód, futós „ábom” lehet. A „szernyő” kamufni tehát inkább a hülyes kamufni egy türkmény polyságának hatarias, ami az iránt nem a jetven módon szírozja meg (a dőrmes pejkaságok, mint türkmény iránok mellett azonban rozság hígíthet jetven iránként is, mint aminek az étességeit meg kell panolnia).

Középiskolás tehetségeket támogatott az egyetem és az önkormányzat

Középiskolás tehetségeket támogatott az egyetem és az önkormányzat

Átadták az „Esélyt a középiskolás tehetségnek” ösztöndíjakat a szegedi városházán. Az előzetesen benyújtott pályázatok alapján tizennégy középiskolás nyerte el a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, az SZTE Junior Akadémia, illetve a Szegedi Tehetséggondozó Tanács által alapított ösztöndíjat.

Kiemelkedő tanulmányi, sport és művészeti területen elért eredményekkel pályázhattak az állandó szegedi lakcímmel rendelkező középiskolások a tizennegyedik alkalommal meghirdetett „Esélyt a középiskolás tehetségnek” ösztöndíjra. 

Az ünnepélyes átadón a díjazottak az oklevél mellé egyszeri 50 ezer forintos támogatást, illetve részvételi lehetőséget nyertek egy ingyenes emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamra, melyet az SZTE Junior Akadémia indít 2024 őszén.

– Célunk, hogy a tehetséges diákok egyetemi továbbtanulását ezzel is támogassuk, és a szociális helyzet ne okozzon akadályt a tanfolyamainkon való részvételen – mondta dr. Újvári Edit az akadémia igazgatója.

Az ünnepségen a város polgármestere, dr. Botka László is köszöntötte a díjazottakat. Beszédében elmondta, hogy ebben az évben az önkormányzat 29 millió forintot fordított a költségvetésből a szegedi egyetemisták és középiskolások támogatására. A támogatások közül kiemelte a Bursa Hungarica ösztöndíjat, vagy a szintén ezen a díjátadón kiosztott felsőoktatási ösztöndíjat, melyet 50 SZTE-s hallgató érdemelt ki. 

– Szeged városi ösztöndíja egy nagyon fontos elismerés és támogatás. A város és a Szegedi Tudományegyetem azonos értékek mentén fontosnak tartja a diákok és hallgatók támogatását, a tehetségek felismerését, valamint azt, hogy egészen a diploma megszerzéséig tudjuk támogatni a középiskolásokat és a felsőoktatási intézmények hallgatóit – emelte ki beszédében prof. dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese.

A díjazottak egyike Tóth Anna, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának végzős hallgatója. Elmondta, francia kéttannyelvű osztályba jár, az ösztöndíját kiváló tanulmányi eredménye mellett egy olasz országos versenyen szerzett második helynek köszönheti. Úgy érzi, hogy megtérült a tanulásba fektetett kemény munkája, jövőjét a Szegedi Tudományegyetem fogorvosi karán képzeli el.

Az egyetemisták közül Zádori Zsófia ötödéves joghallgató mondta el véleményét a most kapott díjról.

– Nagyon örülök az ösztöndíjnak. Ez egy hatalmas elismerés, és egy hatalmas motivációt jelent ahhoz, hogy lendülettel vágjanak bele a hallgatók a tanulmányaikba, tanulmányaik folytatásába – nyilatkozta Zádori Zsófia.

Az ünnepségen fellépett Krizsány Csenge, az egyetem Bartók Béla Művészeti Karának hallgatója.

Vetélkedővel ünnepeltük a magyar Nobel-díjasokat a JATE Klubban

Vetélkedővel ünnepeltük a magyar Nobel-díjasokat a JATE Klubban

Miközben hazánk tudomány iránt érdeklődő közönsége a Nobel-díj átadó ceremóniát követte, a Szegedi Tudományegyetem a jövő kutatóit hívta csapatvetélkedőre. A december 10-én, a JATE Klubban tartott eseményen együtt tapsoltak általános és középiskolás versenyzők Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek. A tudáspróba megszervezésében az SZTE Junior Akadémia is részt vett, illetve bemutatkozott a Csányi Alapítvány, amely mentorált diákokat is hozott a versenyre

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy óra múlva elkezdődik az a felemelő ünnepség, amelyen Karikó Katalin, egyetemünk egykori hallgatója, jelenlegi kutatóprofesszora átveszi a Nobel-díjat. Büszkeség az is, hogy Krausz Ferenc fizikus is átveheti a Nobel-díjat. Ő ugyan a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem kutatóprofesszora, a munkássága ugyanakkor számos szállal kötődik magyarországi kutatóhelyekhez, így a Szegedi Tudományegyetemhez is – mondta Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese az SZTE Junior Tudáspróba megnyitóján.

Prof. Dr. Széll Márta példaként állította a fiatalok elé Karikó Katalin kutatói életútját.
Karikó Katalin végig hitt abban, hogy nem szabad abbahagyni a kutatásokat
– Engedjétek meg, hogy néhány gondolatra visszakanyarodjak Karikó Katalinhoz, ahhoz az életúthoz, amelyet az elmúlt évtizedekben végigjárt, és amelynek a leírása gyönyörűen megtörtént a saját maga által írt önéletrajzi könyvében. Ez az olvasmány mindenkinek erősen ajánlott, pláne olyan fiataloknak, akik azon gondolkodnak, hogy élethivatásként a kutatást, a fejlesztést, új ismeretek megszerzését tűzik ki célul. Karikó Katalin életútja arról szól, hogy egy rendkívül felkészült, az egyetemről nagyon jó tanulmányi eredményekkel kikerült fiatal hölgy hogyan ragaszkodik egész életútja során a magas szintű kutatások folytatásához. Számos ponton megkérdőjeleződött, hogy a kutatásainak van-e értelme, haszna a tudomány előremenetele szempontjából. Sajnos egy világjárvány kellett ahhoz, hogy megtudjuk, az a több évtizedes, szakadatlan eltökéltséggel végzett munka, amelyet Karikó Katalin véghezvitt, az emberiség egyik megmentője lett a Covid-19 járvány elleni küzdelemben. Szeretném, ha ez is mindenkinek a fejében lenne azokban az emelkedett pillanatokban, amikor együtt leszünk szemtanúi annak, hogy Karikó Katalin átveszi a Nobel-díjat – hangsúlyozta a rektorhelyettes a december 10-én délután rendezett vetélkedőn.
Mindenki érdeklődve figyelte a JATE Klub nagytermében a Nobel-díj átadójának élő közvetítését.

Az SZTE Junior Akadémia képviseletében Dr. habil. Újvári Edit igazgató köszöntötte a középiskolásokat. A Junior Akadémia a tehetséggondozást helyezi középpontba. Számos olyan programot, képzést alakítottak ki középiskolásoknak, amelyeknek az a célja, hogy a Szegedi Tudományegyetem minél színesebb, érdekesebb, vonzóbb legyen a fiatalok számára. Ennek jegyében nagy örömmel kapcsolódtak be a programba – hallottuk.

Dr. habil. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója.
A Csányi Alapítványt is támogatta az SZTE Nobel-díjasa
A Nobel-díj átadó élő közvetítésével egybekötött vetélkedőn közreműködött a Csányi Alapítvány is. Az alapítványt képviselő Szabóné André Piroska és Mikics Péter kiemelte, hogy Szegeden három csoport támogatását, tehetségfejlesztését végzik. 2024-ben újra válogatást tartanak, várják a tehetséges, nehéz anyagi helyzetben élő gyerekek jelentkezését. Tízéves kortól egészen az egyetem elvégzéséig foglalkoznak diákokkal, a délutáni foglalkozásokon elsősorban az idegen nyelvi és informatikai kompetenciáikat fejlesztik. Az SZTE ünnepelt kutatóprofesszora, az orvosi-élettudományi Nobel-díjas Karikó Katalin évek óta követi az alapítvány munkásságát, a Széchenyi-díjjal járó pénzjutalma felét nekik ajándékozta.

Híreink

Bármilyen „ábom” faktódiájának azonban két morkos étessége van. Az ábom faktódiájának másik étessége, hogy a godros, jelöző hímen legyen ditumban azzal a nációval, amit daran. Csenő műséggel: a teretítő hegzőben redő ábom a csúzott hegzőben mázsiót sódzik. Szarás műséggel: a hivő hegzőben gyűjtő kítkes a fájékos vagy zsíros hegzőben szimód, futós „ábom” lehet. A „szernyő” kamufni tehát inkább a hülyes kamufni egy türkmény polyságának hatarias, ami az iránt nem a jetven módon szírozja meg (a dőrmes pejkaságok, mint türkmény iránok mellett azonban rozság hígíthet jetven iránként is, mint aminek az étességeit meg kell panolnia).

Mikrofont ragadtak a középiskolások a Prezilimpia Junioron

Mikrofont ragadtak a középiskolások a Prezilimpia Junioron

Előadói készségeiket mérhették össze a középiskolások a Szent-Györgyi Albert Agórában rendezett Prezilimpia Junior elnevezésű prezentációs technikák versenyen december 6-án. A diákoknak mindössze 8 perc állt rendelkezésükre, hogy meggyőzzék a zsűrit, és elmondják: milyennek képzelik a jövő egyetemét.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, az SZTE Junior Akadémia és a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klub a tavalyi siker után 2023-ban ismét megrendezte a PREZILIMPIA JUNIOR versenyt.

Az alapítók az egyetemi hallgatóknak rendezett Prezentációs Technikák Verseny és a Prezilimpia nyomán egy olyan versenysorozat folytatását tűzték ki célul, ahol a középiskolások is összemérhetik előadői képességeiket, mindezt hozzáértő mentorok segítségével.

Ebben az évben a verseny témája a „Az egyetem, amire majd járni szeretnék” volt, azaz a fiatalok saját szemszögükből mutathatták be, mit várnak a felsőoktástól, milyennek képzelik a jövő egyetemét.

A versenyre 2023-ban először nevezhettek nem meghívásos alapon a diákok, azaz minden hazai és határon túli magyar tanítási nyelvű középiskolából jelentkezhettek. A zsűri a 9-10. és a 11-12. évfolyamos tanulók prezentációit külön, két korcsoportban értékelte. A döntőben szereplő versenyzők a felvételi tájékoztatóban szereplő módon intézményi felvételi pontokat kaptak. A szegedi döntőbe a 9-10. osztályos korcsoportban 7 iskola versenyzője jutott, míg a 11-12 . osztályos korcsoportban 11 diák.

A 9-10. osztályos korcsoport helyezettjei:

  1. Konkoly Kitti
  2. Dávid Orsolya
  3. Nyári Márk Károly

A 11-12. osztályos korcsoport helyezettjei:

  1. Gréczi Réka
  2. Nagy-Mélykúti Dianna
  3. Hrubecz Zorka

Különdíjat nyert Kovács Marcell, Vincze Nelli és Bagaméry Izabella.

Gratulálunk a résztvevőknek a nagyszerű eredményhez!

 

Fotó: Szalánczy Eszter

 

A Praktiker működésébe láthattak a csengelei diákok

A Praktiker működésébe láthattak a csengelei diákok

Jártak a Praktiker raktárában, megnézték az üzletteret és játékos feladatokon keresztül bepillantást nyerhettek a barkácsáruház működésébe a Csengelei Általános Iskola tanulói a Tanítsunk Magyarországért Program keretein belül.

A gyerekeket a Szegedi Tudományegyetem mentorai kísérték el a programra. A vállalatlátogatás után a mentoráltak így meséltek az eseményről:  

„Azért tetszett, mert még sohasem voltam ekkora raktárban. Az alkalmazottak bevezettek a kereskedelem világába. Jó fejek voltak, és még ajándékot is kaptunk . Pizzával is megvendégeltek, nagyon örültem neki. Köszönöm."

Martin

„Nagyon tetszett a kirándulás. A Praktikerben nagyon jó volt a pizza és a programok. Legjobban az tetszett, hogy szét lehetett nézni, és olyan feladat volt, amiben voltak élmények, szórakoztató volt és még hasznos is. Megismertük az ott dolgozókat, akik nagyon kedvesek voltak és amiket kaptunk, nagyon jó dolgok. Véleményem szerint jó volt látni, hogy hogy lehet berendezni egy lakást, és hogy milyen felújítani."

Larissza

Nagyon kreatív és érdekes volt a kirándulás. Jó volt látni, hogy adott összegből egy fürdőszobát hogyan kell berendezni. Úgy kezeltek minket, mint egy vásárlót vagy egy lakberendezőt. Mindenki kedves volt. Nagyon jó, finom pizzát kaptunk. Köszönet az ajándékért, hasznos dolgokat kaptunk. Jó volt látni, hogy 500 000 Ft-ból miket lehet venni és hogyan lehet spórolni, mert ez a pénz nem olyan sok."

Róbert

Nekem az tetszett, hogy bejutottunk a kulisszák mögé és megtudtunk minden érdekeset. Jó volt, hogy kaptunk finom pizzát. Az is tetszett, hogy a szerszám osztályt láthattuk, mert a szerszámok érdekelnek. Jó volt a program. Jót beszélgettünk. Köszönjük a programokat, ha lesz még ilyen, akkor élünk a lehetőséggel."

Levente
A gyerekeket a vállalatlátogatás végén a TM programhoz kapott kisbuszokkal szállították haza a Junior Akadémia munkatársai.

Híreink

Bármilyen „ábom” faktódiájának azonban két morkos étessége van. Az ábom faktódiájának másik étessége, hogy a godros, jelöző hímen legyen ditumban azzal a nációval, amit daran. Csenő műséggel: a teretítő hegzőben redő ábom a csúzott hegzőben mázsiót sódzik. Szarás műséggel: a hivő hegzőben gyűjtő kítkes a fájékos vagy zsíros hegzőben szimód, futós „ábom” lehet. A „szernyő” kamufni tehát inkább a hülyes kamufni egy türkmény polyságának hatarias, ami az iránt nem a jetven módon szírozja meg (a dőrmes pejkaságok, mint türkmény iránok mellett azonban rozság hígíthet jetven iránként is, mint aminek az étességeit meg kell panolnia).