Start Plusz Ösztöndíjat hirdet az SZTE

Start Plusz Ösztöndíjat hirdet az SZTE

Újabb ösztöndíj-lehetőséget hirdet a Szegedi Tudományegyetem a 2022-es felvételi eljárás során. Az SZTE-re első helyen jelentkező és felvételt nyert hallgatók a START Ösztöndíj Plusz-ra pályázhatnak. A nyerteseknek a díjköteles emelt szintű érettségi díját, vagyis 50 ezer forintot térít vissza az intézmény, ezzel támogatva a határon túli, de Magyarországon is érettségiző, illetve újraérettségiző jelentkezőit.
A Szegedi Tudományegyetem a tehetséggondozás jegyében a meglévő vállalati, tanulmányi és szociális alapú ösztöndíjak sorát tovább bővíti a 2022-es felvételi eljárás során, START Ösztöndíj Plusz néven.
 

A kezdeményezés előzménye, hogy a minimálbér-emeléssel nőtt az emeltszintű érettségi vizsga díja azon jelentkezők számára, akik ezt a vizsgát iskolarendszeren kívül teljesítik. Egy emeltszintű érettségi vizsga díja 50.000 forint, ez minden olyan jelentkezőt érint, aki nem iskolarendszeren belül tesz érettségi vizsgát, illetve külföldön (például a Vajdaságban, Romániában, Szlovákiában) teljesített, azaz Magyarországon a felvételi eljárásban nem elismert érettségi vizsgával rendelkezik.

A START Ösztöndíj Pluszra azok pályázhatnak, akik 2022-ben díjköteles emelt szintű érettségi vizsgát, vagyis tanulói jogviszonyon kívül teljesített emeltszintű érettségi vizsgát tesznek. (Ezekre az érettségi vizsgákra a kormányhivataloknál kell jelentkezni, a felvételi jelentkezéssel egyidőben, 2022. február 15-ig.) Emellett első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem bármely alapképzésére vagy osztatlan képzésére, oda felvételt nyernek a 2022/2023-as tanévre és tanulmányaikat 2022. szeptemberében megkezdik az SZTE-n. A beiratkozást követően pedig aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek az első félév során.

Az ösztöndíjra a Modulo felületén lehet pályázni 2022. március 1. – július 8. között, az erre a célra létrehozott űrlap kitöltésével. Az emeltszintű érettségi díjának visszafizetésére irányuló támogatást, az egyszeri, 50.000 forint értékű ösztöndíjat, a legjobb felvételi eredménnyel rendelkező 500 első helyes felvételiző kaphatja vissza.

A Szegedi Tudományegyetem – mint a brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listán a legjobb magyar egyetemként rangsorolt intézmény – kiemelt célja a tehetséggondozás. Szent-Györgyi Albert itt végezte Nobel-díjjal elismert kutatásait, itt lett biológussá Karikó Katalin, a világ legismertebb és elismertebb kutatója.

Békés megyei középiskolákkal működik együtt az SZTE Junior Akadémia

Békés megyei középiskolákkal működik együtt az SZTE Junior Akadémia

Érettségire felkészítő tréningeket, ösztöndíjakat, pályaorientációs tanácsadást és osztálykirándulást is kínál az SZTE Junior Akadémia azoknak a Békés megyei középiskolás diákoknak, akiknek az iskoláival tovább bővült a Szegedi Tudományegyetem partnerhálózata. Az SZTE Junior Akadémia az egyetem rezidens központjaként működő Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziummal kötött megállapodás mintájára további két intézménnyel alakít ki szoros együttműködést a fiatalok tehetséggondozása és sikeres továbbtanulása érdekében.

A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium illetve a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatóival tanácskozott az egyetem képviseletében az SZTE Junior Akadémia vezetősége.

A szakmai program célja az volt, hogy szoros együttműködés alakuljon ki a középiskolák és a Szegedi Tudományegyetem között a diákok érdekében, akik ezáltal eredményesebben juthatnak el a diplomáig az ország legjobb vidéki egyetemén.

– Az együttműködés nemcsak a fiatalok számára fontos: az egész régió fejlődését szolgálja, ha a fiatalok helyben kapnak magas színvonalú oktatást, majd a diploma megszerzése után a tudást itt kamatoztatják – fejtette ki prof. dr. Gellén Klára, oktatási rektorhelyettes a rendezvényen.

– A Táncsiccsal végzett közös munka eredménye bizonyítja számunkra, hogy érdemes további középiskolákban is kiépíteni az egyetem által kínált tehetséggondozó programokat. Biztató számunkra, hogy a lehetőségekre egyre több intézmény nyitott, ahogy az Andrássy és Erkel gimnázium is. Célunk, hogy további iskolákkal dolgozzunk együtt a jövőben – mondta a rendezvényen prof. dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke

Az Akadémia által nyújtott programokat, szolgáltatásokat az egység igazgatója, dr. habil Újvári Edit részletezte: az együttműködés keretében a középiskolások emelt szintű érettségire felkészítő kompetenciafejlesztő tréningen, az egyetemet bemutató, élményalapú osztálykiránduláson és pályaorientációs tanácsadáson vehetnek részt, illetve ösztöndíjakban részesülhetnek.

A rendezvényen dr. Blahó János, az egyetem rezidens központjaként működő Orosházi Táncsics Gimnázium és Kollégium igazgatója mutatta be az intézményvezetők számára az együttműködés előnyeit. Az igazgatói értekezlet kerekasztal beszélgetéssel zárult.

Legyél te is „Z” szakos!

Legyél te is „Z” szakos!

Új, öt éves egyetemi szak indul a 2022/23-as tanévben a Szegedi Tudományegyetem, melynek célja az ökológiai fenntarthatóság és a természet megismerése, megértése gyakorlatorientált, problémamegoldó technikák segítségével. A hagyományos és a vizuális kommunikáció eszközeivel is felvértezett diákokra biztos állás vár a közoktatásban, de a munkaerőpiac más területein is versenyképesek lehetnek.

Az egységes természetet komplex módon tanulmányozó egyetemi szak kiemelt hangsúllyal kezeli környezetünk biztonságát, mert ez a jövőnk záloga. Mivel ez egy valódi ZÖLD szak lesz, amely a „Z” generáció tagjait szólítja meg, így a képzés a „Z-szak” nevet kapta.

Nem kell természettudósnak lennie, aki a „Természettudomány, környezettan” tanári szakra jelentkezik, sokkal fontosabb, hogy széles legyen az érdeklődési köre és felelősségtudattal akarjon tenni valamit a földi életterek megőrzéséért. A sok-sok természeti színtéren zajló gyakorlat, érdekes, gondolkodtató jövőkép alakítás, szakmailag megalapozott természet megismerés vár a „Z-szak” leendő hallgatóira.

Az SZTE várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akiknek érdeklődése a természeti folyamatokra és a társadalom környezeti problémáira irányul, akik ezeket megismerni és megismertetni szeretnék annak érdekében, hogy biztos szakmai alapokon, komplex módon átláthassák világunk természetközeli eseményeit és történéseit. Mivel a szak számos további készséget, képességet kialakít és fejleszt, így nemcsak tanárként helyezkedhetnek el a végzettek, hanem minden olyan munkaerő-piaci területen is, ahol a természettudományos kommunikációt, a környezetbiztonságot stb. kiemelten kezelik.

Az új szakot tudományos előadással egybekötött tájékoztatón is megismerhetik az érdeklődők, melyet Ellentétek vonzásában címmel tartanak a szak felelősei – ahogyan azt az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium diákjai is meghallgathatták már.

Amennyiben osztályfőnökként, tanárként szívesen megismertetné diákjaival a „Z”-szakban rejlő lehetőségeket, keresse a szak kapcsolattartóit!

Kapcsolattartók:

További információk itt.

 

Meghirdették az egyetemi szakokat és az emelt szintűk listáját

Meghirdették az egyetemi szakokat és az emelt szintűk listáját

Fontos információkat tettek közzé a 2022-es felvételivel kapcsolatban: már elérhető a felvi.hu-n a Szegedi Tudományegyetem összes szeptemberben induló szakja, de az emelt szintű érettségiként választható tantárgyak listája is megtalálható az Oktatási Hivatal honlapján.

Az SZTE 12 karán és a Tanárképző Központban szeptemberben induló képzésekre összesen 12 ezer jelentkezőt várnak. A 2022-es általános felvételi eljárás során meghirdetett szakok listája itt talátható.

Továbbra is csak az kerülhet be alap- és osztatlan képzésre, aki rendelkezik legalább egy emelt szintű érettségi vizsgával. Idén ezekből a tantárgyakból választhatnak, akik emelt szintű érettségit szeretnének tenni májusban.

Azok, akik az első helyen jelölik meg a Szegedi Tudományegyetem bármely alap-, osztatlan vagy mesterszakát, pályázhatnak a START ösztöndíjra, mellyel az új hallgatók 50 és 150 ezer forint közötti egyszeri ösztöndíjat nyerhetnek az idén megháromszorozott keretből.

További felvételi információk itt találhatók.

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány meghirdeti a „Top Élelmiszermérnök 2021” ösztöndíjat

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány meghirdeti a „Top Élelmiszermérnök 2021” ösztöndíjat

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány meghirdeti a TOP ÉLELMISZERMÉRNÖK 2021 ösztöndíjat az SZTE Mérnöki Karának élelmiszermérnök BSc szakos hallgatói számára.

Pályázati határidő: 2021. január 10.

Az ösztöndíj a Mérnöki Karon oktató Dr. Véha Antal felajánlása alapján jöhetett létre.

További információk:

Hatszáz hallgató kapott idén Start ösztöndíjat

Hatszáz hallgató kapott idén Start ösztöndíjat

Minden eddiginél többen kaptak idén Start ösztöndíjat: az egyetem mintegy 30 millió forinttal támogatta ebben a tanévben új hallgatóit. Az alap- osztatlan, és mesterszakos pályázók 40 és 100 ezer forint közötti egyszeri ösztöndíjban részesülhettek.

A 12 kar legmagasabb pontszámot elérő hallgatója képviselte a díjkiosztón azt a mintegy 600 hallgatót, aki Start ösztöndíjat nyert ebben a tanévben a Szegedi Tudományegyetemen.  

Az ösztöndíjasok száma idén háromszorosára emelkedett tavalyhoz képest. Az egyetem célja, hogy támogassa azokat az hallgatókat, akik a felvételi eljárás során első helyen jelölték meg az intézmény valamelyik alap- osztatlan vagy mesterszakát.

–2018 óta minden tanévben meghirdeti az egyetem a Start ösztöndíjat, amellyel nemcsak egy egyszeri, 40 és 100 ezer forint közötti támogatás odaítélése a cél, hanem az is, hogy ezeket a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatókat nyomon kövessük, és a továbbiakban is támogassuk tanulmányaik során – mondta Prof. Dr. Badó Attila, a Start ösztöndíjat koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke.

– Már tizenkettedikesként az SZTE Junior Akadémiára jártam emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamra matematikából, már akkor tudtam, hogy az SZTE-re szeretnék jelentkezni– mondta Ivanov Roland, aki a Mérnöki Kar legmagasabb pontszámot elért Start ösztöndíjasa. Hozzátette: a pandémiás időszakban könnyen lehet, hogy online oktatásra kell áttérni, ezért laptop vásárlásába fekteti az ösztöndíját.  

– Nem bántam meg, hogy Szegedre jelentkeztem, eddig nagyon élvezem. Budapesti vagyok, ezért útiköltségre költöm az ösztöndíjat a kollégiumi díj és a tankönyvek mellett – mondta Kullai Adél, aki a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar pszichológia szakára jelentkezett.

A díjátadó eseményen bejelentették: a következő tanév Start ösztöndíjára 2022. január 10-től pályázhatnak azok, akik szeptembertől az SZTE-n szeretnék kezdeni tanulmányaikat. 

Állam- és Jogtudományi Kar Forgó Zsanett
Bartók Béla Művészeti Kar Fehér Ilona Fehér Ilona
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kullai Adél
Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Papp Máté Levente
Fogorvostudományi Kar Ónodi Boglárka
Gazdaságtudományi Kar Nagy Ádám
Gyógyszerésztudományi Kar Piszman Zsófia Ilona
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar István Márta
Mérnöki Kar Ivanov Roland
Mezőgazdasági Kar Lázár Márk
Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Svorenj Gergő Dávid
Természettudományi és Informatikai Kar Somogyvári Hanna

Híreink

Szalonnasütés Apátfalván

Nyárváró szalonnasütést szerveztek a Tanítsunk Magyarországért! program apátfalvi általános iskolásai számára. A rendezvény során többféle játék és mulatság várta a gyerekeket, akik a szórakozás mellett a sütögetésben is részt...

Látványos eredményeket értek el a mentorok másfél hónap alatt

Látványos eredményeket értek el a mentorok másfél hónap alatt

Eltanácsolás helyett jelentős javulás történt egy többször bukott kisdiák esetében, máshol a kiközösítés szűnt meg egy közösségen belül – ilyen és ehhez hasonló eredményekről számoltak be a TM2-es program mentorai az országos KMK-n.

Közel másfél hónapja mentorálnak a Tanítsunk Magyarországért! program SZTE-s hallgatói a dél-alfödi régió különböző településein.  Az egyetemisták és a mentortanácsadó oktatók eddigi tapasztalataikat osztották meg az érdeklődőkkel a XXIX. Országos Közművelődési Konferencián (KMK) a Szent-Györgyi Albert Agóraban.

A mentorok képviselői – Margit Zoltán és Lelóczki Éva – elmondták, hogy már ennyi idő alatt is látványos eredményeket értek el a kisdiákoknál: volt, ahol a többszörösen bukott, már az eltanácsolás határán álló diák tanulmányi eredményei javultak ugrásszerűen, máshol beilleszkedési problémák oldódtak meg egy osztályközösségen belül.

A beszámolók szerint mind az egyéni mentorálást, mind a közös programokat nagy örömmel várják a gyerekek. A 3D-s mozizás, közös pizzázás vagy egy városi séta a Szegedtől távol élő kisdiákok számára maradandó élményt okozott.

 Nemcsak a kisdiákok mindennapjaira van hatással a program: a hallgatók között is barátságok szövődnek, függetlenül attól, hogy ki milyen karról, szakról érkezik. Ugyanakkor azt is kiemelték a közönség soraiban jelen lévő mentorok, hogy fontos az érzelmi stabilitás a mentorálás során, hiszen egyes esetekben a hallgatók számára is megterhelő lehet egy-egy élettörténet megismerése.

 – A program fontos értéke, hogy a mindenféle területről bekapcsolódó hallgatók leendő értelmiségiként megtanulhatják, hogyan tudják a segítségnyújtást a saját területükön alkalmazni, tevékenységükbe hatékonyan beépíteni – mondta Márton Gábor, mentortanácsadó oktató az eseményen.  Dr. Újvári Edit pedig a program részleteiről adott tájékoztatást.

Híreink

Szalonnasütés Apátfalván

Nyárváró szalonnasütést szerveztek a Tanítsunk Magyarországért! program apátfalvi általános iskolásai számára. A rendezvény során többféle játék és mulatság várta a gyerekeket, akik a szórakozás mellett a sütögetésben is részt...

Együtt dolgozik a diákokért az SZTE és a Táncsics Gimnázium

Együtt dolgozik a diákokért az SZTE és a Táncsics Gimnázium

Megerősítette együttműködését, illetve további célokat tűzött ki a Szegedi Tudományegyetem és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium a két intézmény közös szakmai programján. Az egyetem részéről az SZTE Junior Akadémia támogatja a Békés megyei tehetséggondozó tevékenységet – az egység Regionális Képviselő címet, SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat valamint SZTE Junior Akadémia Tehetsége Díjat is adományozott a rendezvényen.

Fotó: Borbola Lilla/SZTE Junior Akadémia

– A dél-alföldi régió fejlődése, felemelkedése múlik azon, hogy milyen lehetőségeket kapnak az oktatásban a térség diákjai. Elengedhetetlen, hogy ne csak a főváros, vagy az egyes régióközpontok privilégiuma legyen, hogy olyan lehetőséget tudjanak nyújtani a diákjaiknak, amivel sikeresen eljuthatnak a diplomáig, hanem a vidéki települések is képesek legyenek erre, mert minden tehetséges fiatal jövője fontos – fogalmazta meg a Szegedi Tudományegyetem és az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium közös szakmai programján dr. Blahó János, az eseménynek helyszínt adó orosházi gimnázium intézményvezetője.

A Szegedi Tudományegyetem részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes köszöntötte a rendezvényen résztvevő középiskolásokat és intézményvezetőket, míg a tehetséggondozást összefogó SZTE Junior Akadémiát prof. dr. Badó Attila elnök és dr. habil. Újvári Edit igazgató képviselte. Az eseményen aláíróként részt vett továbbá Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere és Andrési Gábor György, a Békéscsabai Tankerületi Központ igazgatóhelyettese, továbbá jelen voltak a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium képviselői. A rendezvény célkitűzése az volt, hogy az intézmények közötti együttműködés helyi szintről regionálissá bővüljön, ezzel kínálva a térség diákjai számára egyetemi tehetséggondozó programokat, ösztöndíjakat.

Négyoldalú megállapodást kötöttek a felek október 19-én az Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Fotó: Békés Megyei Önkormányzat

Előzményeken alapult az együttműködés

A szakmai program másik célja, hogy további intézményeknek mutassa be, milyen előnyökkel járhat a hosszú távú közös munka. Az egyetem és az orosházi gimnázium együttműködése ugyanis nem előzmények nélküli: dr. Blahó János kitartóan kereste a lehetőségeket diákjai számára, így már 2011-ben megállapodás született a tehetségek támogatása érdekében a két intézmény között, a Táncsics Gimnázium a térség rezidensiskolájává vált.

Mindezt 2018-ban a Mérnöki Karral kötött megállapodás követte, a közös tehetséggondozó tevékenységet az egyetem részéről pedig az SZTE Junior Akadémia koordinálja. Ennek köszönhetően az orosházi diákok többek között érettségi kompetenciákat fejlesztő tréningen és pályaorientációs tanácsadáson vehettek részt, illetve az akadémia 30 ezer forint értékű Rezidens Ösztöndíjában részesülhettek azok, akik a résztvevők közül sikerrel felvételiztek az SZTE-re.

Új tudományos műhely épül 100 millióból

Szintén az egyetem és a Táncsics Gimnázium  példaértékű szakmai kapcsolatát jelzi, hogy az SZTE szenátora, dr. Kaáli Nagy Géza – aki egyben Orosháza díszpolgára, és mindkét intézmény egykori diákja – felajánlásának köszönhetően 100 millió forint értékben természettudományos tehetséggondozó műhely jöhet létre a Táncsicsban.

– Kaáli professzor meggyőződése, miszerint kötelességének tekinti az ilyen irányú társadalmi felelősségvállalást, összhangban áll a Szegedi Tudományegyetem célkitűzéseivel. Bízunk benne, hogy ez a műhely számos fiatalt terel majd a természettudományos kutatói területre, hogy eredményeik és innovációik az egész társadalom számára hasznot hajtsanak – hangzott el  prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének üzenete a rektorhelyettes asszony tolmácsolásában.

Az együttműködés aláírásával folytatódnak a korábbi kezdeményezések, illetve további célkitűzésekkel bővülhet a program.

– Az egyetem által képviselt célkitűzések a Táncsics Mihály Gimnáziumban is megtalálhatók, így amikor újra és újra megújítjuk az együttműködésünket, akkor nem pusztán csak elveket fektetünk le, hanem ténylegesen tevékenykedünk – fejtette ki beszédében  prof. dr. Gellén Klára.

– Az együttműködéstől reméljük, hogy ösztönzi majd a fiatalokat a helyben maradásra, miután megszerezték a diplomájukat. Sőt, úgy gondolom, ez a leglényegesebb célunk: minél több jó képességű diákot kiművelni, az óvodától kezdve egészen az egyetemi államvizsgáig – majd lehetőséget biztosítani a számukra, hogy tehetségüket elsősorban a szülőföldjük, ezen belül pedig a szűkebb közösségük gyarapítására fordítsák – mondta dr. Fendler Judit kancellár.

Díjazták a tehetséget és a segítő szándékot

 A szakmai programon dr. habil. Újvári Edit bemutatta az SZTE Junior Akadémia által kínált lehetőségeket az ösztöndíjaktól az emelt szintű érettségi felkészítőkön, pályaorientációs tanácsadáson, versenyeken át az ismeretterjesztő előadássorozatokig. Ezt követően átadták az egység díjait, elismeréseit: dr. Blahó János SZTE Junior Akadémia regionális képviselői megbízást kapott, míg Francziszti László, a Táncsics Gimnázium tanára tehetséggondozó tevékenységéért SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat vehetett át. Az SZTE Junior Akadémia Tehetsége címet pedig Varga Szilárd 11. osztályos tanuló érdemelte ki kémia tantárgyból nyújtott kimagasló tanulmányi és versenyeredményei elismeréseként.

Dr. Blahó János, a Táncsics Gimnázium intézményvezetője Regionális Képviselői Megbízást vehetett át a rendezvényen. Fotó: BMÖ
Francsziszti László, biológia-kémia szakos tanár vehette át a 2021-es év SZTE Junior Akadémia Mentor Díját. Fotó: BMÖ
Az Év Tehesége díjat kiérdemlő 11. osztályos Varga Szilárd nevében osztályfőnöke vette át az elismerést. Fotó: BMÖ

A rendezvényt prof. dr. Badó Attila zárta Az amerikai esküdtek baklövései című előadásával a középiskolások számára meghirdetett, szórakoztató és egyben ismeretterjesztő SZTE Junior Akadémiai Előadások programsorozat keretében.

Híreink

Szalonnasütés Apátfalván

Nyárváró szalonnasütést szerveztek a Tanítsunk Magyarországért! program apátfalvi általános iskolásai számára. A rendezvény során többféle játék és mulatság várta a gyerekeket, akik a szórakozás mellett a sütögetésben is részt...

Az ablakból integetve várták a gyerekek mentoraikat – Sikeresen zárult a TM tábor az SZTE-n

Az ablakból integetve várták a gyerekek mentoraikat – Sikeresen zárult a TM tábor az SZTE-n

Gyakorlati tudásukat bővítették a mentornak jelentkező hallgatók a Tanítsunk Magyarországért! országos program első, három napos szegedi táborában. Az elméleti kurzus folytatásaként szervezett rendezvénysorozaton 204 jelentkező készült fel arra, hogy 14 település 450 diákját támogassa tanulmányaikban és élmények szerzésében az őszi félév során, de a mentorok és diákok első találkozására is sor került.

Nagyon szeretem a gyerekeket, mindig hozzám közel álló feladatnak éreztem a segítségnyújtást, többször is részt vettem ilyen jellegű önkéntes munkákban és úgy éreztem, ha adódik ilyen lehetőség, akkor biztosan megragadom – válaszolt a másodéves közösségszervező szakos Jelacic Valentina arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett a Tanítsunk Magyarországért! (TM) programra, amelynek három napos tábora a hétvégén zárult a Hattyas sori Sportkomplexumban.

A programsorozaton több mint 200 hallgató mélyítette el a tavaszi félév elméleti kurzusán megszerzett tudást. A tábor első napján csoportokban, mentortanácsadó oktatók segítségével szituációs játékokat, ismerkedős feladatokat gyakoroltak a mentorok. Ezt követően meghallgathatták L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítójának előadását a támogatói munka szépségeiről és nehézségeiről.

A mentorok élesben is kipróbálhatták az eddig tanultakat a második napon: ekkor találkoztak először a vidéki településeken élő általános iskolás mentoráltjaikkal, akiket az őszi félév során a tanulmányaikban, a pályaválasztásban, szociális készségeik fejlesztésében és élmények gyűjtésében támogatnak majd.

Meglepett, hogy mekkora örömmel és milyen nyitottan fogadtak bennünket a gyerekek, már az ablakból integettek nekünk. Az első nap megtervezett játékokból többet meg tudtunk valósítani, nagyon tetszett nekik, aztán sokat beszélgettünk arról, hogy kinek milyen tervei vannak, miben tudunk nekik segíteni. Akármennyire is kedvesek és közvetlenek voltak, kissé megterhelő volt lelkileg az a sok dolog, amit elmeséltek, ezért jó volt, hogy a tábor utolsó napján át tudtuk beszélni ezeket az élményeket és tapasztalatokat a többi mentorral és a mentortanácsadónkkal osztotta meg tapasztalatait Valentina, aki a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában mentorál a következő hónapokban.

Érdekes feladat volt számunkra egy ekkora programsorozat megszervezése, hiszen a magas hallgatói létszám mellett a mentormunka Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés megye 14 településének 15 iskolájában kezdődött meg szeptember 20-tól, összesen 450 fő 5-7. osztályos általános iskolást segítve ezzel. Izgalmas volt látni a hallgatókon, hogy három nap alatt mennyire fellelkesültek az előttük álló feladattól, mennyire elhivatottá váltak a gyerekekkel való találkozás hatására – összegezte Dr. habil Újvári Edit, az SZTE-TM program szakmai felelőse, a programot koordináló SZTE Junior Akadémia igazgatója, aki mentortanácsadó oktatóként maga is részt vett a hallgatók szakmai felkészítésében.

Hozzátette: a hallgatóknak ugyan motiváció lehet a havi 30 ezer forintos ösztöndíj, amit a mentorálásért kapnak, a tapasztalat szerint a mentorszerződést aláírásáig azok jutottak el, akik valóban elkötelezettek a segítségnyújtás mellett.

A program sikerét mutatja, hogy ebben a félévben újra indul TM1-es kurzus, amely során újabb hallgatókat készítünk fel arra, hogy a következő félévben mentorként segíthessék az általános iskolásokat. Így további települések és iskolák bevonásával folytathatjuk a programot tavasszal – zárta Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE-TM program másik szakmai felelőse, az SZTE Junior Akadémia elnöke, aki szintén mentortanácsadó oktatóként is részt vett a programban.

A Tanítsunk Magyarországért! program TM1-es elméleti alapozó kurzusára szeptember 26-ig jelentkezhetnek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.

Híreink

Szalonnasütés Apátfalván

Nyárváró szalonnasütést szerveztek a Tanítsunk Magyarországért! program apátfalvi általános iskolásai számára. A rendezvény során többféle játék és mulatság várta a gyerekeket, akik a szórakozás mellett a sütögetésben is részt...

Junior Nagykövet Program indul

Junior Nagykövet Program indul

Junior Nagykövet Programot indított középiskolások számára a Szegedi Tehetséggondozó Tanács. A nyertes pályázók ingyenesen vehetnek részt az SZTE Junior Akadémia ősszel induló emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamok valamelyikén. 
A közösségi tevékenységet, kiemelkedő tanulmányi eredményt és a szociális helyzetet veszi figyelembe a Szegedi Tehetséggondozó Tanács a Junior Nagykövet Program pályázatainak elbírálásakor.

A nyertes pályázók ingyenesen vehetnek részt egy, az SZTE Junior Akadémia által indított emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamán. A Junior Nagykövetek feladata a tanfolyam elvégzése mellett az aktív közösségi tevékenység és az Akadémia tanfolyamait hirdető marketingtevékenységben való részvétel.

Pályázni egy maximum 2000 karakteres motivációs levéllel lehet, melyben a jelentkező kifejti, hogy miért tartja alkalmasnak magát arra, hogy Junior Nagykövetté váljon.

Bővebb információ és pályázati felhívás itt.

A tanfolyamokról bővebb információ itt található.

Pályázat beadásának határideje: 2021. szeptember 3.

Híreink

Szalonnasütés Apátfalván

Nyárváró szalonnasütést szerveztek a Tanítsunk Magyarországért! program apátfalvi általános iskolásai számára. A rendezvény során többféle játék és mulatság várta a gyerekeket, akik a szórakozás mellett a sütögetésben is részt...