Elindult a Pro Talentis Alapítvány webshopja!

Elindult a Pro Talentis Alapítvány webshopja!

Jogi, pénzügyi témájú könyvekkel indult el partnerünk, a Pro Talentis Universitatis Alapítvány webshopja, de az egyetem sporttörténetéről és ’56 helyi eseményeiről szóló kötetek is vásárolhatók az online felületen.  Az elérhető tételek listája folyamatosan bővül, a bevételt jótékony célra fordítja az alapítvány.

Ösztöndíjakra, kutatóprogramok támogatására vagy épp tanulást segítő eszközök – például laptop, tablet – vásárlására fordítaná a Pro Talentis Universitatis Alapítvány azt a bevételt, amely a most induló webshop működéséből érkezik a szervezethez.

Az oldalon jogi alapismeretekről, izgalmas bírósági ítéletekről, pénzügyi tudatosságról, vagy az egyetem történetéről szóló kiadások is megvásárolhatók, de az alapítvány szívesen fogad tárgyi adományokat is (például festmények, könyvek stb.) jótékonysági célra, melyet a webshopon értékesíthet, majd a bevételt szintén tehetségek támogatására fordíthat. Az adományokat előzetes egyeztetés után alapján fogadja a kuratórium.

A Pro Talentis Universitatis Alapítvány már több mint egy évtizede támogatja a tehetséges fiatalokat – legyen szó a SZEDEÁK utánpótlás kosarasainak vagy épp kutatási programok támogatásáról, tanulmányi versenyek szervezéséről (pl. SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny). Együttműködő partnereinek köszönhetően számos ösztöndíjjal is segített már a szervezet – például vállalati ösztöndíjakat, vagy a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő hallgatók számára Áthidaló ösztöndíjat is hirdetett a Pro Talentis Universitatis Alapítvány. Utóbbit második alkalommal írták ki a pandémia idején, több mint 100 hallgatót segítve ezzel.

Amennyiben támogatni szeretné az alapítvány tehetséggondozó tevékenységét, a webshopon történő vásárlás mellett adó 1 százalékának felajánlásával is megteheti.

Rekordszámú hallgatóval startolt el a Tanítsunk Magyarországért! program

Rekordszámú hallgatóval startolt el a Tanítsunk Magyarországért! program

Minden eddiginél több, összesen 600 szegedi egyetemista jelentkezett az idei Tanítsunk Magyarországért! programra. A hallgatók az SZTE szakembereinek segítségével válhatnak kistelepülésen élő hetedikesek mentorává, amivel havi 30 ezer forintos ösztöndíjban is részesülnek.

Rekordszámú SZTE-s jelentkezett a Tanítsunk Magyarországért! országos program két féléves kurzusának első részére. Idén összesen 600 fiatal döntött úgy, hogy általános iskolásokat segít a pályaválasztásban, tanulásban, fejlődésben. A program 2018-as indulása óta nem volt példa ennyi jelentkezőre. A hallgatók összesen 30, részben tömbösített órában végezhetik el a mentorprogramot. Az első tanórák április 16-án indultak.

„A segítő szándék ott van a fiatalokban, de gyakran nem tudják, hogyan is segíthetnének jól, hogyan jussanak el azokhoz, akiknek segíteni tudnának. Azt gondolom, hogy a program megoldási lehetőséget kínál ezekre a felvetésekre, ezért is lett olyan népszerű a hallgatók körében. Emellett az ösztöndíj lehetősége is fontos számukra, ahogyan a költségtérítés is, amelyet a mentoráltakra költhetnek például kirándulások, belépőjegyek formájában” – mondta Badó Attila, a programot helyben koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke. Újvári Edit, a Junior Akadémia igazgatója hozzátette, a kurzus első részében nyújtott teljesítmény alapján válogatják majd ki az oktatók az egyetemistákat, akik alkalmasak lehetnek a mentorfeladatok ellátására.

A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft, és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével valósul meg, helyben az SZTE Junior Akadémia koordinálásával.

Orosházi érettségizőket segítettek az SZTE Junior Akadémia tanárai

Orosházi érettségizőket segítettek az SZTE Junior Akadémia tanárai

Egynapos érettségi kompetenciákat fejlesztő tréningen vehettek részt az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium végzősei, amelyet az SZTE Junior Akadémia tanárai tartottak. Az orosházi és szegedi intézmény együttműködésének köszönhetően 27 diák vett részt az online programon, akik Rezidens ösztöndíjban is részesülhetnek.

Feladattípusokról, tételsorokról, értékelési szempontokról is szó volt többek között az SZTE Junior Akadémia által szervezett érettségi kompetenciákat fejlesztő tréningen, melyen az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium diákjai vettek részt.

Hat tantárgyból fejlődhettek

Angolból, biológiából, informatikából, kémiából és matematikából választhattak a leendő érettségizők.

– Eredetileg kétnapos, szegedi kirándulással egybekötött programnak terveztük a tréninget, a járvány miatt azonban csak online tudtuk megtartani az órákat. Ez azonban nem von le annak a tudásnak az értékéből, amit a magas színvonalon oktató tanáraink adtak át a diákoknak – mondta dr. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója.

Hozzátette: a program másik jelentős értéke, hogy részt vevő diákok 30 ezer forintos Rezidens ösztöndíjat kaphatnak, amennyiben felveszik őket az Szegedi Tudományegyetemre a következő tanévben.

– Olyan feladatokat oldottunk meg a tréningen, amire az iskolai órákon nem volt lehetőségünk. Gyakoroltuk például az esszéírást, ezért úgy érzem, hogy sokkal összeszedettebb leszek majd ebben a feladattípusban az érettségin. Izgalmas és jó hangulatú volt az előadás – mondta a 12. osztályos Polgár Edit, aki biológiából vett részt a tréningen.

Ösztöndíjat kap, akit felvesznek az SZTE-re

– Az információk sokszínűsége mindig motiváló és nevelő, függetlenül attól, hogy a diákok online vagy kontakt órán vesznek részt. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy kiváló szegedi oktatóktól is hallhassanak előadást a tizenkettedikesek az érettségivel kapcsolatos tudományos és módszertani aktualitásokba – kezdte dr. Blahó János, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, aki tavaly elnyerte a Junior Akadémia Mentor Díját a tehetséges diákok előmenetelét támogató Dél-Alföldi Régió Tudáshálózatának Fejlesztési Modellprogram kidolgozásáért.

Az iskolaigazgató elmondta, az is fontos szempont, hogy a programmal és az ösztöndíjlehetőséggel a tanulók az SZTE látókörébe kerülnek, segítve ezzel további érvényesülésüket, sikereiket, és a személyes mentorálás lehetőségét.  – Mint egy tölcsér, úgy nyílik ki a lehetőségek tárháza a középiskolások számára az SZTE Junior Akadémián keresztül – tette hozzá.

Áthidaló ösztöndíj a hallgatókért

Áthidaló ösztöndíj a hallgatókért

Áthidaló ösztöndíj néven hirdetett pályázati lehetőséget az SZTE Junior Akadémia a Covid miatt nehéz helyzetbe került hallgatók számára. Az egyszeri 20 és 100 ezer forint támogatást a hallgatók szabadon felhasználhatják.

Nappali és levelező tagozatos hallgatók is jelentkezhetnek az SZTE Junior Akadémia Áthidaló ösztöndíjára, melyet a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő fiatalok támogatására hirdetett meg az egyetemi egység.
– Az utóbbi egy év sajnos gazdaságilag is hatással volt a hallgatókra, sokak tanulmánya került veszélybe például a diákmunka, vagy a szülők munkahelyének elvesztése miatt. Ezzel az ösztöndíjjal lehetőségeinkhez mérten igyekszünk enyhíteni ezeken a károkon – mondta Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke. Hozzátette: tavaly már meghirdette az egység az ösztöndíjat, akkor 56 hallgató nyerte el a támogatást. – Bízunk benne, hogy jövőre már nem lesz szükség az Áthidaló ösztöndíjra – folytatta.

A pályázatban hivatalos iratokkal kell igazolni a fennálló helyzetet, az űrlap a MODULO felületén adható be.
Az Áthidaló ösztöndíjat a Szegedi Tudományegyetemmel, a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal, és a Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal együttműködve hirdette meg az Akadémia.

Több százezres ösztöndíjakat kínálnak a vállalatok

Több százezres ösztöndíjakat kínálnak a vállalatok

Ismét meghirdette vállalati ösztöndíjait a Pro Talentis Universitatis Alapítvány partnerei támogatásának köszönhetően. Ebben az évben 7 cég 9 ösztöndíjára pályázhatnak az SZTE-s hallgatók. Az alapítvány az altajisztikásoknak is támogatást kínál.

A járvány okozta gazdasági helyzet ellenére is fontosnak tartja a tehetséges diákok támogatását az a 7 vállalat, amely a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve vállalati ösztöndíjat kínál a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára.

Vállalatonként eltérnek a lehetőségek

A Bánffi & Bánffi Kft., az EPAM Systems Zrt., a Givaudan Hungary Kft., a Natural Immune Control System Zrt., a Pick Szeged Zrt., a Printker Office Zrt.és a TE-DI Trade Kft. kínál ebben az évben ösztöndíjakat, melyek mértéke több tíz- és több százezer forint között mozog.
A cégek különböző feltételeket szabnak a hallgatók számára: míg egyes ösztöndíjaknál csak a tanulmányi eredmény számít, addig más vállalatok kifejezetten egy kar vagy szak hallgatóit jelölték meg lehetséges kedvezményezettnek – máshol pedig a szakdolgozat témaválasztását vagy a szakmai gyakorlatot kell az adott partnerrel együttműködve elvégezni a támogatás érdekében.

A vállalati ösztöndíjakra 2021. április 19-ig pályázhatnak az érdeklődők. Bővebb információt itt találhatnak. 

Törökül kell tudni az Altajisztika ösztöndíjért

200 ezer forintot nyerhet az az altajisztika alap- vagy mesterszakos hallgató, aki egyéb feltételek teljesítése mellett jól beszél törökül és angolul. A Pro Talentis Universitatis Alapítvány és az Altajisztika Tanszék 2018 óta tartó együttműködésének köszönhetően másodszor osztják ki ezt a díjat. A pályázati felhívás itt található.

Már lehet pályázni az idei Talent ösztöndíjra!

Már lehet pályázni az idei Talent ösztöndíjra!

Ebben az évben is keressük az Év Tehetségeit, az Év Sportolóját és az Év Művészét: már lehet pályázni a 2021-es Talent ösztöndíjra és Kiválósági listára.
Kiváló tanulmányi vagy tudományos eredmény, találmány, TDK, OTDK siker, kiemelkedő sport- vagy művészeti tevékenység – többek között ezekkel kerülhetnek fel az SZTE aktív alap- és mesterszakán tanuló hallgatói a Kiválósági listára, és nyerhetik el az ezzel járó 20 és 100 ezer forint közötti egyszeri támogatást jelentő Talent ösztöndíjat. Az ösztöndíjat az Szegedi Tehetséggondozó Tanács hirdette meg a Szegedi Tudományegyetemmel és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával, illetve a Pro Talentis Universitatis Alapítvánnyal együttműködve, a koordinációt az SZTE Junior Akadémia végzi. A díjazottak végső száma a pályázatok minőségétől és a Tehetséggondozó Tanács döntésétől függ. Tavaly 111 hallgató került fel a Kiválósági listára, a díjátadót pedig filmmel pótolta az Akadémia. A Kiválósági listára és a Talent ösztöndíjra a MODULO-n keresztül pályázhatnak a hallgatók április 19-ig. Bővebb információt az „Ösztöndíjaink” menüpontban olvashatnak az érdeklődők.

Civil kurázsi díjat hirdet a Svéd Intézet

Civil kurázsi díjat hirdet a Svéd Intézet

Az „Ungt Kurage” a  Raoul Wallenberg Akadémia által alapított díj olyan fiatalok számára, akik valamilyen helyzetben civil kurázsiról tettek tanúbizonyságot, és így a maguk eszközeivel lényeges változást értek el mindennapjaikban és a környezetükben. 

A Svéd Intézet támogatásával idén 13 és 20 év közötti magyar fiatalok is kiérdemelhetik a díjat. Nincs más dolgod, mint észrevenni a civil kurázsit a környezetben! Jelölj olyan fiatalokat, akik vállalják a kockázatot, hogy kifejezzék ellenvéleményüket, kiálljanak a bajbajutottakért vagy egy nemes ügyért – akár a csoportnyomás ellenében is.

A beérkezett jelöléseket szakértő zsűri értékeli. A díjazottak és cselekedeteik kiválasztása során a zsűri a bátorság, az empátia, a tetterő és a kreativitás szempontjai alapján mérlegel majd. 

A legjobb magyar pályázatok  továbbjuthatnak a nemzetközi „Young Courage Award”-ra is, melyet a svédországi Raoul Wallenberg Akadémia zsűrije oszt ki. A nemzetközi díj kitüntetettjei augusztus végén Stockholmba utazhatnak.

A jelöléseket az youngcourage.budapest@gov.se e-mail címen lehet benyújtani.

Határidő: 2021. március 10.

További információ:

Pályázati felhívás:

Díjazták a „Covid és én” alkotói pályázat legjobbjait

Díjazták a „Covid és én” alkotói pályázat legjobbjait

A bezártság, a személyes kapcsolatok korlátoltsága, a digitális oktatás és az utcák elnéptelenedése érinti legnehezebben a középiskolás korosztályt a járvány időszaka alatt – az SZTE Junior Akadémia által meghirdetett „Covid és én” című alkotói pályázatra érkező pályamunkák alapján. A legjobbak díját Dr. Újvári Edit köszöntötte a szűk létszámú eredményhirdetésen.
Dr. Újvári Edit kiemelte a pályázatok sokszínűségét és érzelemgazdagságát. Fotók: Borbola Lilla
Fotóval, rajzzal, grafikával és montázzsal is pályázhattak a középiskolások az SZTE Junior Akadémia által tavaly novemberben meghirdetett „Covid és én” alkotói pályázaton. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan érinti ezt a korosztályt a vírushelyzet a mindennapokban, hiszen a digitális oktatás miatt olyan keveset tudunk most arról, mit éreznek, hogyan élik meg a korlátozásokat és az életükben bekövetkezett változásokat a középiskolások – kezdte dr. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója. – Nagyon kifejező pályamunkák érkeztek az ország különböző pontjairól. Rengeteg érzelmet mutatnak be a fiatalok képei: szomorúság, megilletődöttség, ugyanakkor a remény és az együttérzés is visszaköszön a műveken szerencsére – folytatta az igazgató. A zsűri Banga Zoé (Szegedi Tömörkény István Gimnázium), Farkas Dániel (Patkós Irma Művészeti Gimnázium) és Terdik Vivien (Pesterzsébeti Technikum) munkáját értékelte a legjobbnak, jutalmuk egy-egy 10 ezer forintos Élményséta ajándékutalvány, melyet Szeged megismerésére használhatnak fel. Terdik Vivien a szobája rajzát küldte el, rámutatva: ez a tér most tanterem, alvó- és szórakozóhely egyben, ahol összefolyik az élet megannyi területe, és ahol egyre nehezebb különválasztani a magánéletet az iskolától.
Farkas Dániel képsorozattal nyerte el a zsűri tetszését.
– Január elején én is átestem a víruson, így személyes tapasztalatból tudom, hogy mit jelent a bezártság és többi érzés, ami ezzel a helyzettel jár. Ezt szerettem volna kifejezni a fotósorozatomban – mondta a végzős Farkas Dániel, aki Ceglédről pályázott, és az SZTE-re adta be jelentkezését. Az általa küldött 4 képen a néptelen utcákra, az üres tömegközlekedési eszközökre, a nagyszülőkkel való kapcsolattartás nehézségeire, és a természet megnyugtató erejére hívta fel a figyelmet.
Banga Zoét a kisgyerekek helyzete érintette meg.
Banga Zoét a kisgyerekek helyzete foglalkoztatta leginkább. – A kicsik helyzete jobban megérintett, mert a vidám játszótéri hangulatról, sok esetben a közös játékról kellett lemondaniuk a vírus miatt, miközben talán nem is értik még teljesen, hogy miért van erre szükség – mondta a grafika tagozatos lány, aki már akkor eldöntötte, hogy valahogyan ábrázolja az érzéseit, mikor először karanténba került ősszel az osztályával. Ezért örült, amikor Instagramon megtalálta a Junior Akadémia pályázati felhívását.

Tanítsunk Magyarországért! program

Tanítsunk Magyarországért! program

Havi harmincezer forintos ösztöndíjat és az esélyegyenlőséggel kapcsolatos ismeretet, tapasztalatot szerezhetnek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a Tanítsunk Magyarországért! nevű országos programnak köszönhetően. A mentorprogramba a Neptunon keresztül jelentkezhetnek a hallgatók.

Az idei évtől egyetemünkön is elindul a Tanítsunk Magyarországért program, melynek célja, Csongrád-Csanád megyei kistelepüléseken élő 7. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, mint városi, nagyvárosi társaik.

A programban két egymásra épülő kurzus keretein belül segíthetik az egyetemisták ezeket általános iskolás diákokat tanulmányaikban, illetve mutathatják meg a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat – hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. 

A jelentkezők az első, alapozó kurzus (Tanítsunk Magyarországért – mentorprogram 1. felkészítő kurzus; Neptun kód: XA0021-TaMoM_1) elvégzése után nyári táborban vehetnek részt, és jelentkezhetnek az őszi TM2-es kurzusra, amelyen már mentorként vehetnek részt – az ösztöndíj is ettől az időszaktól jár

Azok a hallgatók, akik szívesen segítenének fiatal diáktársaikon, itt találhatnak bővebb információt a programmal és a jelentkezéssel kapcsolatban. 

Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny középiskolai tanulók részére

Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny középiskolai tanulók részére

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (a továbbiakban: Kar) a jog- és politikatörténet, valamint a közügyek és a jogrendszerek, illetőleg a jogi és államtudományi stúdiumok iránt érdeklődő középiskolás tanulók számára ismét meghirdeti a – Kar egykori kiváló jogtörténész oktatóegyéniségének nevét viselő – Both Ödön Emlékversenyt, amely egyedülálló lehetőséget nyújt a jelentkezők számára, hogy már az egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt elmélyíthessék alapvető jogi és köztörténeti ismereteiket.
A tanulmányi versenyre 11. és 12. osztályos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését várják a szervezők az ország valamennyi középiskolájából. A versenyen legalább 6, legfeljebb 12 csapat vesz részt, kiválasztásuk a jelentkezési űrlapok visszaküldésének időbeli sorrendje alapján történik.
Jelentkezési határidő: 2020. november 30.
A verseny időpontja: 2021. január 15.

A versenyen két részből áll:

1. a csapatoknak először egy közjogtörténeti (közismereti) tesztet kell közösen megoldaniuk.

2. Ezt követően pedig a versenyzőknek – minden évben – előre meghatározott tárgykörökből választható témából egy – az ún. japán Pecha Kucha prezentációs módszeren alapuló – szóbeli előadást kell tartaniuk, amelyet a Kar oktatóiból álló ötfős zsűri értékel.

A versenyen az első három helyezést elérő csapat tagjai tárgyjutalomban részesülnek, valamint az első helyezett csapat tagjai közül azok, akik a Karon kezdik meg a felsőfokú tanulmányaikat, egyszeri, egyösszegű hallgatói tudományos ösztöndíj-támogatásban részesülnek.

A további részleteket tartalmazó jelentkezési felhívás itt tekinthető meg.