Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny középiskolai tanulók részére


| Jelentkezési határidő: | 2020. november 30. |
| A verseny időpontja: | 2021. január 15. |
A versenyen két részből áll:
1. a csapatoknak először egy közjogtörténeti (közismereti) tesztet kell közösen megoldaniuk.
2. Ezt követően pedig a versenyzőknek – minden évben – előre meghatározott tárgykörökből választható témából egy – az ún. japán Pecha Kucha prezentációs módszeren alapuló – szóbeli előadást kell tartaniuk, amelyet a Kar oktatóiból álló ötfős zsűri értékel.
A versenyen az első három helyezést elérő csapat tagjai tárgyjutalomban részesülnek, valamint az első helyezett csapat tagjai közül azok, akik a Karon kezdik meg a felsőfokú tanulmányaikat, egyszeri, egyösszegű hallgatói tudományos ösztöndíj-támogatásban részesülnek.
A további részleteket tartalmazó jelentkezési felhívás itt tekinthető meg.
Híreink
Gyárlátogatás a Florin Zrt.-nél: egy izgalmas nap a mentorokkal és mentoráltakkal
2024. december 6-án különleges lehetőséget kaptunk: körülbelül 50 főből álló csoporttal a Florin Zrt. vendégeként betekintést nyerhettünk Magyarország egyik vezető vegyipari vállalatának működésébe.
Prezilimpia Junior: A prezentációk művészete és a mesterséges intelligencia a diákok szemszögéből
Az SZTE Gazdaságtudományi Kara, az SZTE Junior Akadémia és a szegedi Ezabeszéd Toastmasters Retorika Klub közösen szervezte meg a PREZILIMPIA JUNIOR 2024-es fordulóját.






