Start ösztöndíjat kaptak a legkiválóbb új hallgatók

A Szegedi Tudományegyetem 2018 óta minden tanév elején átadja a Start ösztöndíjat a legeredményesebb új hallgatóinak. Idén 1100 érvényes pályázat érkezett be, ebből a 745 legeredményesebb hallgató nyerte el az 50 és 150 ezer forint közötti támogatást. Most először új lehetőség nyílt a határon túli, de Magyarországon is érettségiző, illetve újraérettségiző jelentkezők számára: közülük 169 pályázó Start Plusz ösztöndíjban részesült.

– A Start ösztöndíj sajátossága, hogy a kiválóságainkat tudjuk vele jutalmazni. Azokat a többlet teljesítményeket díjazzuk, amelyet a felsőoktatási intézménybe való belépés előtt produkáltak – mondta prof. dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes a díjátadón, majd arra biztatta a díjazottakat, hogy vegyenek részt aktívan az egyetem közösségi életében, használják ki az olyan SZTE által biztosított lehetőségeket, mint a mentorprogramok és a különféle fejlesztő szolgáltatások. Az ösztöndíjat koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke, prof. dr. Badó Attila pedig azt javasolta a résztvevőknek, hogy tanulmányaik során kapcsolódjanak be a tudományos kutatásokba, és kövessék az ösztöndíj-lehetőségeket.

Az eseményen a 12 kar legeredményesebb hallgatói képviselték a nyertes pályázókat. Közülük többen elmondták: tankönyvekre, tanulást segítő applikációkra, kollégiumi díjakra költik az ösztöndíjat, de olyan is volt, aki megtakarítást indít az összegből.
A díjátadón prof. dr. Gellén Klára, prof. dr. Badó Attila és dr. Újvári Edit, a Junior Akadémia igazgatója adta át az okleveleket.
A 2023/24-es tanév Start és Start Plusz ösztöndíjára 2023. január 20-tól szeptember 11-ig lehet pályázni.
Borbola Lilla